Nyitókép: MTI/EPA/Jens Schlüter

A sertések felé fordul a Huawei

Infostart
2021. március 7. 20:40
Az okostelefonjait érintő súlyos szankciók hatására a kínai telekommunikációs cég új területekkel kezd el foglalkozni.

A Huaweinek új bevételi források után kell néznie, miután okostelefonjainak eladási adatai romlanak. Komoly problémákat jelent, hogy az Egyesült Államok Donald Trump elnökségének idején az ország szempontjából biztonsági kockázatot jelentővé minősítette a céget, így alapvető alkatrészekhez sem tud hozzájutni.

Meglepő irányokba indult el a vállalat: sertéstenyésztőknek fejlesztenek mesterséges intelligenciával működő megoldásokat, de a szénbányászat területére is kalandoznak, hogy megtartsák bevételüket – írta a BBC.

A sertések felé fordulás elsőre nagyon furcsának tűnik, de annak tudatában, hogy Kína a világ legnagyobb sertéstenyésztő nemzete, és ott él a világ diszóinak fele, már nem is annyira az.

A cég fejlesztette technológia a sertésmegbetegedések kiszűrésére és az állatok nyomon követésére használható.

Arcfelismerés útján tudja a szoftver az egyes állatokat megkülönböztetni egymástól, míg egy másik technológia súlyukat, egészségügyi állapotukat és napi mozgásukat monitorozza.

A bányákra is figyelnek

A Huawei nem az egyetlen kínai cég, amely arcfelismeréssel segíti az állattenyésztőket: az Alibaba és a JD.com is igyekszik eljuttatni a legmodernebb technológiákat az állattenyésztésbe. A szénbányászat terén olyan technológiák fejlesztésén dolgoznak, melyeknek köszönhetően az emberi munkaerőigény csökkenhet,

a biztonságosság és a hatékonyság pedig nőhet a bányákban.

A Huawei mindezeken túl tévék, tabletek és számítógépek fejlesztésének irányába is fordul, hogy behozza a mobiltelefonok eladásának visszaeséséből eredő bevételkiesést.

Csökkentik kapacitásukat

A Huawei telefoneladásai 42 százalékkal estek vissza 2020 utolsó negyedévében, miközben a gyártó azzal küzdött, hogy a szankciók miatt nem jut hozzá megfelelő mennyiségű mikrocsiphez. Sok országban az 5G-fejlesztésekből is kizárták biztonsági aggályok miatt. Mindezek következtében az idei évben drasztikus mértékben, akár hatvan százalékig csökkentik majd telefongyártási kapacitásukat. A cég szóvivője szerint nem termékeik minőségéről vagy a felhasználói élményről van szó, hanem arról, hogy a Huawei geopolitikai feszültségek miatt került össztűzbe.