Nyitókép: molnarpeter.hu

Bravúrok sorozata: elérte a 100 méteres magasságot a MOL Campus

Infostart
2021. március 2. 06:16
Már csak néhány emelet hiányzik a majdan 28 emeletes székházból.

A Market Építő Zrt. 2018 októberében tette le Budapest egyik új, meghatározó épülete, a MOL Campus alapkövét, most pedig újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az építkezés: a székház elérte a 100 méteres magasságot – írja a magyarepitok.hu.

Az épület tervei a nemzetközileg jegyzett londoni Foster+Partners és a magyar Finta Studió kollaborációjában születtek. A MOL Campust 28 emeleten, összesen 86 ezer négyzetméteres alapterülettel alakítják ki: ez akkora, mintha 12 futballpályát helyeznénk egymás mellé.

A teljes épület alaplemezébe 12 800 köbméter betont dolgoztak be, amely megközelítőleg 2000 mixerautónyi mennyiség. Ebből a toronyépületrész alatti, 4400 köbméteres alaplemezt egy ütemben kellett önteni, 6 rétegben, melynek teljesítése 4 betonpumpa és 2 tartalékpumpa bevonásával, több mint 600 mixerfordulóval, éjjel-nappali betonozással, 42 óra megállás nélküli munkával sikerült: ez egyedülálló magasépítési bravúr Magyarországon!

A magasban folyó munka miatt a magyarországi magasépítésben egyedülálló technológiát, úgynevezett szélpajzs-rendszert kellett alkalmazni, ami a biztonságos munkavégzést és a szakemberek komfortérzetét szolgálja, és 200 tonna zsaluzatból épült meg. A rendszer a toronyrész három legfelső szintjét körbeölelve védi a magasban dolgozókat, és a hidraulika segítségével folyamatosan kúszva felfelé követi a szerkezetépítés készültségét.

Az épület magassága miatt a toronydarukat több ütemben magasítják, és ezáltal több szinten rögzítik őket az elkészült szerkezethez. A legmagasabb toronydaru 163,5 méteres lesz, melynek fülkéjét már lifttel közelítheti meg a kezelő. A kivitelezési időt csökkenti, hogy a torony szerkezeti gerinceként szolgáló két magot kúszózsalurendszerrel építik.

Magyarországon szintén egyedülálló módon 120 méter magasságban teherfelvonót építenek ki, segítve ezzel a szerkezet- és homlokzatépítési munkálatokat. A homlokzattisztításhoz pedig a torony legtetején egy közel 80 tonnás daruszerkezet is építenek.

Az építkezés monumentalitását jól érzékeltetik az alábbi számadatok is:

  • az épület alá 220 darab 100 méteres, az épület mellé pedig 90 darab 120 méteres talajszondát fúrtak le, ami összesen közel 33 kilométernyi szondát jelent,
  • a teljes székházba több mint 62 ezer köbméter betont dolgoztak be,
  • a vasbeton szerkezetekbe több mint 6800 tonna betonvasat építettek be,
  • szerkezeti acélként több mint 2500 tonnát emelnek a helyére,
  • a homlokzatra a projekt végére összesen 5500 darab üvegpanelt építenek be,
  • a pódium épületrész tetőszerkezetén 900 négyzetméternyi napelem fogja csökkenteni a ház energiafogyasztását.
  • az épületbe több mint 1 000 000 méter kábelt húznak be,
  • 7 lépcsőház épül, ami összesen 2633 lépcsőfokot jelent.

Az épület 2022-re készül el. További képek itt!