Nyitókép: MTI/Király Márton

Újabb céggel kötött stratégiai megállapodást a kormány

Infostart / MTI
2021. február 11. 13:50
A Siemens Energy egymilliárd forintos beruházást jelentett be Budapesten.

A megállapodás aláírását követően a külgazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 294 millió forinttal járul hozzá a beruházáshoz.

Szijjártó Péter hozzátette, hogy a kormánnyal kötött megállapodás alapján a Siemens Energy erősíti az együttműködését a magyar oktatással, és számos belföldi beszállítójával partneri szintre emeli az együttműködését.

Az állami támogatást a tárcavezető azzal indokolta, hogy a Siemens Energy a kapacitásbővítő fejlesztéssel a legkorszerűbb technológiát telepíti Magyarországra, és ezzel 1400 helyi munkavállaló megélhetését teszi még biztosabbá. A budapesti üzem a vállalat egyik legnagyobb telephelye, és az erőművi turbinalapátok gyártásának egyik legjelentősebb európai központja - tette hozzá.

Szijjártó Péter továbbra is úgy véli, hogy

Európára még nehéz hónapok várnak,

hiszen a várakozásoktól eltérően 2021 eleje nem lett az enyhítések időszaka. Világszinten a munkaidőnek majdnem a 10 százaléka már most elveszett, de Magyarországnak sikerült megmentenie az álláslehetőségeket, és a kormány arra törekszik, hogy az oltóanyag jelentette védelmet is minél gyorsabban biztosítsa mindenki számára - hangsúlyozta a miniszter.

A Siemens Energy Kft. ügyvezető igazgatója az elmúlt évek tapasztalatai alapján sikeres együttműködésre számít a kormánnyal. Markus Kupetz szerint a stratégiai megállapodás kifejezi a Siemens Energy Magyarország iránti elkötelezettségét. Ennek eredménye lehet a gyártási technológia korszerűsítése és a termelés bővítése mellett a szén-dioxid-mentesítés támogatása - tette hozzá. Bízik abban is, hogy a beruházás növelni fogja a budapesti üzem jelentőségét a vállalaton belül éppúgy, mint a nemzetközi piacon. Jochen Eickholt, a Siemens Energy AG. elnökségi tagjaként az interneten keresztül üdvözölte a megállapodást, amely - mint mondta - új munkahelyeket, új képzéseket, új beruházásokat készíthet elő.