Nyitókép: forrás: Facebook

Lítiumakkumlátor-gyár lesz Gödöllőn

Infostart / MTI
2020. december 21. 11:43
A Shenzhen Kedali Industry kínai vállalat lítiumionakkumulátor-alkatrészeket gyártó beruházást hoz Gödöllőre 14,1 milliárd forint értékben, 330 új munkahelyet teremtve. Ehhez a kormány 1 milliárd 275 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít.

A beruházást bejelentő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, tavaly Koreából, idén Kínából jött a legtöbb beruházási érték Magyarországra, a vetélytársak szinte minden esetben nyugat-európai országok voltak. Kiemelte, a Shenzhen Kedali gödöllői beruházását nagy nemzetközi versenyben nyerte el Magyarország.

A külgazdasági miniszter rámutatott arra, hogy az autóipar globálisan átalakul, a hagyományos helyét egyre inkább átveszi az elektromos meghajtásra épülő autóipar.

Szijjártó Péter közölte: Magyarországon ismét sikerült megdönteni az országban egy esztendő alatt végrehajtott beruházási projektek számát, miközben a világgazdaságból negatív hírek érkeznek.

Az idén értékében a kínai befektetés a legtöbb, darabszám alapján Németországból és az Amerikai Egyesült Államokból érkezett a legtöbb beruházási projekt Magyarországra. A keleti nagyvállalatok technológia és tőkeerő szempontjából is fel tudják venni a versenyt nyugati vetélytársaikkal – tette hozzá.

Ismertette, hogy

a kínaiak által Magyarországon befektetett tőke meghaladja az 5 milliárd dollárt, és több mint 16 ezer magyar munkavállalónak adnak munkát kínai vállalatok.

Az idén a magyar–kínai kereskedelmi forgalom az első kilenc hónapban 17 százalékkal erősödött, szeptember végén pedig meghaladta az 5 milliárd dollárt.

Szijjártó Péter kitért arra, hogy Magyarország Közép-Európa legjobb, Európa egyik legjobb beruházási környezetét ajánlja a befektetőknek. A magyar beruházási környezet vonzerejét többek között földrajzi fekvése, az ország politikai stabilitása, az itt élők kreativitása, munkaszeretete és az alacsony adószint adja.

Li Jianli, a Shenzhen Kedali elnöke videoüzenetben elmondta, hogy Kína-szerte 7 gyárban készítenek lítiumionakkumulátor-alkatrészeket. A magyarországi beruházásuk célja, hogy közelebbről szolgálhassák ki ügyfeleiket az egyre bővülő európai piacon.

A Shenzhen Kedali elnöke kiemelte, a magyarországi gyártó bázis első fázisa a tervek szerint 2021 második negyedévében kezdi el a tömegtermelést, az építkezés második fázisa 2022-ben kezdődő bővítéssel indul, ennek eredményeképpen 2024-re már összesen 10 gyártósoruk lesz.

Vécsey László, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője elmondta, hogy a kormány 500 millió forinttal támogatja a kínai beruházásnak helyet adó gödöllői iparterület összekötését az autópályával, és ez további befektetők vonz majd.