Visszaestek a beruházások

Infostart / MTI
2020. november 26. 11:40
A beruházások volumene az egy évvel korábbitól 12 százalékkal, az előző negyedévitől 2,1 százalékkal maradt el a harmadik negyedévben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A legtöbb nemzetgazdasági ágban visszaestek a beruházások, viszont a járványhelyzettel összefüggésben az egészségügyben közel duplájára, 98,4 százalékkal nőttek.

A fejlesztések visszaesését elsősorban a nagyobb létszámú vállalatok okozták, körükben főként a külföldi érdekeltségű vállalkozások és az állami tulajdonú vállalatok mérsékelték beruházásaikat.

A harmadik negyedévi 2,1 százalékos visszaesés előtt az első negyedévben 1,1, a második negyedévben 3,3 százalékkal csökkent a beruházások volumene az előző negyedévhez képest, és a tavalyi negyedik negyedévben is csak 0,3 százalékos volt az emelkedés.

Az első három negyedévében 8,6 százalékkal csökkent a beruházások volumene az egy évvel korábbi magas bázishoz képest.

A beruházások 12,0 százalékos visszaesésén belül a 60 százalékos súlyú építési beruházások 16,1 százalékkal, a gép- és berendezés beruházásoké 6,2 százalékkal csökkent. Ez az két mutató 2017 óta a legrosszabb, amit az építési beruházásoknál leginkább a szűkülő uniós forrásoknak tulajdonított a KSH.

A beruházási teljesítmény 55 százalékát megvalósító, legalább 50 embert foglalkoztató vállalkozások körében a fejlesztések volumene nagymértékben - az előző negyedévi 12,1 százalékot is meghaladó 18,3 százalékkal csökkent. Ezzel a beruházások harmadik negyedévi 12,0 százalékos csökkenéséhez 10,1 százalékponttal járultak hozzá. A jelentés szerint ebben kiemelt szerepet játszott a járvány gazdasági hatásai következtében létrejött elégtelen piaci kereslet, valamint a korábbi időszakokban kiépült fölösleges szabad kapacitások. Ugyanakkor a beruházások 16 százalékát realizáló költségvetési szerveknél a fejlesztések csupán 7,2 százalékkal maradtak el a bázisidőszaktól, részben az uniós forrásból finanszírozott projektek volumenének mérsékelt csökkenése következtében - magyarázta a jelentés.

A nemzetgazdasági ágak több mint felében csökkent a beruházási teljesítmény éves összevetésben.

A nemzetgazdasági beruházások közel negyedével a legnagyobb súlyt képviselő feldolgozóipar fejlesztései 18,2 százalékkal visszaestek. Ezen belül, kiugró mértékben csökkentek a fejlesztések a nagy súlyú járműgyártásban, a gép, gépi berendezés gyártása, valamint a vegyi anyag, termék gyártása területén. Ugyanakkor a korábbi időszakokban elkezdett nagyszabású projektek révén néhány alágban jelentősen nőtt a volumen, például a villamos berendezés gyártása, az egyéb feldolgozóipar és a gyógyszergyártás esetében.

A 17,5 százalékos részesdésével második legnagyobb beruházónak számító ingatlanügyletek beruházási teljesítménye szintén nagymértékben, 11,9 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben. A lakásépítések mérsékelt bővülése mellett a bérbeadást szolgáló üzleti létesítményekbe (például logisztikai csarnokok) történő beruházások jelentősen visszaestek.

A harmadik legnagyobb súlyú terület, a szállítás, raktározás beruházási tevékenyégének csökkenése felgyorsult, az előző negyedévi 9,6 százalék után 26,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Elsősorban az infrastrukturális fejlesztések mérséklődése volt ennek az oka, de a szállítással, raktározással foglalkozó, piacorientált vállalkozások beruházásai is elmaradtak a bázisidőszaktól - fűzte hozzá a KSH.

Az államháztartás egyes területei eltérően járultak hozzá a nemzetgazdasági beruházások változásához. A közigazgatásban - elsősorban a központi közigazgatási szervek beszerzései révén - 2,1 százalékkal nőtt a volumen. A járványügyi helyzettel is összefüggésben, a fekvőbeteg-ellátási terület kiugró fejlesztései révén az egészségügyi szolgáltatások területén közel duplájára 98,4 százalékkal emelkedtek a beruházások. A művészet és szabadidő területén - elsősorban versenysporttal kapcsolatos projektek kisebb ráfordításai miatt - 36,1 százalékkal csökkentek a beruházások. A víz- és hulladékgazdálkodás területén a beruházások 21,3 százalékos visszaesése szintén meghaladta a nemzetgazdasági átlagot.

A kereskedelemben 6,3 százalékkal nőttek a beruházások, elsősorban a nagykereskedelemben és a gépjármű, motorkerékpár kereskedelme, javítása ágazatokban tevékenykedő vállalkozások növelték a beruházásaikat.

A mezőgazdaság beruházásai 5,6 százalékkal csökkentek, itt a nagyobb létszámú vállalatok többek között a belföldi gyártásból származó gépberuházásaikat is mérsékelték.

Jelentős mértékben nőttek a beruházások ugyanakkor az energiaiparban 48,3 százalékkal. A tudományos és műszaki tevékenység beruházásai nagyrészt szolgáltatóközpontok magyarországi irodafejlesztéseinek köszönhetően kiugróan, 31,1 százalékkal növekedtek. Az információ, kommunikáció területén 3,4 százalékkal nőttek a beruházások, amiben szerepet játszott távközlési tornyok építése is.

A beruházások volumene már a negyedik egymást követő negyedévben esik - mondta az InfoRádiónak a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője, Madár István.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Madár István, a Portfolio elemzője
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást