Nyitókép: Skoda

Forradalmi újítás jöhet a biztonsági öveknél

Infostart
2020. november 7. 08:05
Új rendszert szabadalmaztatott világszerte a Skoda, a cseh márka autóiban hamarosan világító biztonságiöv-csatok jelenhetnek meg.

A világ első világító biztonsági öve azt a célt szolgálja, hogy használója semmiképp se felejtse el becsatolni. Az övek csatolórészeit látta el a Skoda többszínű LED-izzókkal, amelyek három színt használnak attól függően, hogy éppen használatban van-e az adott ülés az autóban – írja az autoexpress.co.uk.

Ha nincs senki a kocsiban, akkor beszálláskor fehéren világít, hogy az utas lássa sötétben is, hogy merre van az csatolórésze. Ha valaki beszáll a kocsiba, egy súlyérzékelő jelzi a foglaltságot, és a lámpa pirosra vált, ezzel figyelmeztetve az utast, hogy csatolja be magát. Ha ezt megteszi, akkor zöldre vált a kis lámpa, majd rövid időn belül fehérre, hogy menet közben ne zavarja a sofőrt.

A Skoda indokolása szerint a rendszer nagyon hasznos lehet például a szülőknek, akik a lámpa színéből láthatják, hogy a hátsó ülésen rendben be van-e kötve a gyermekük. Az egyelőre nem tudni, hogy a cseh tárgy melyik típusában alkalmazza először a szabadalmat.