Nyitókép: Demon Slayer – forrás: newsweek.com

Hihetetlen, hogy szárnyal a véres japán anime

Infostart
2020. október 30. 11:53
A Demon Slayer sikere több céget is magával ragad, például a Sony részvényei is kilőttek a film rekordbevételt hozó kezdésének következtében.

Hatalmas rekordokat dönt a japán mozikban a Demon Slayer című anime sorozatból készült film, amely azonban nem csak a mozik bevételeit húzza fel. A társforgalmazó Sony is igen sokat keres, de a japán gazdaság több más ágazatából is kerülnek ki nyertesek – írja az origo.hu.

Október 16-án debütált a japán mozikban a Demon Slayer című anime sorozatból készül mozifilm, amely elképesztő két hetet produkált eddig a szigetországban: tíz nap alatt 100 millió dollárnak megfelelő bevételt hozott, ez rekord Japánban.

A filmet egyébként 403 moziban (köztük 38 IMAX moziban) mutatták be, az Egyesült Államokban és Kanadában azonban majd csak 2021-ben kerül mozikba (a Funimations Films forgalmazásában), vagyis a következő hónapok még tovább erősíthetik a film sikerét.

A Demon Slayer sikere azonban nem csak a mozik bevételeit húzza föl. A filmet társforgalmazó Sony a Demon Slyar sikere miatt megemelte éves profitvárakozását, és a vállalat videojáték szegmense is igen erősen teljesíthet a következő időszakban.

A vállalat közlése szerint

a július-szeptember közti időszakban 317,76 milliárd jenes (3 milliárd dollár) profitot értek el, ami 13,9 százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest

– írja a Reuters.

A Sony jelezte, 700 milliárd jenes éves nyereségre számítanak erre az évre, szemben a korábban várt 620 milliárddal. Az elemzői konszenzus egyébként 672,33 milliárd jen.

A Kura Sushi nevű étteremlánc, amely 460 éttermet üzemeltet Japánban, 14 százalékot erősödött a tőzsdén ebben a hónapban, és olyan magasságban forog, amelyre 2018 óta nem volt példa. Mindezt úgy, hogy a benchmark Topix részvényindex ugyanebben az időszakban 0,4 százalékos gyengült.

A Kura Sushi sikere annak tudható be, hogy összekapcsolt egy kampányt az anime bemutatásával.

Hasonló cipőben jár a Dydo Group Holdings nevű italgyártó is, amely a karakterek képeit helyezte el a dobozos kávéin, az eladások csaknem ötven százalékkal emelkedtek az egy évvel ezelőtti hasonló időszakoz képest, miután a cég több mint 50 millió Demon Slayeres kávét adott el. A Dydo részvénye kedden 4 százalékot emelkedett, ami a legnagyobb erősödés május óta.

Nem csak a sushi és a kávé eladásait húzta azonban föl a Demon Slayer. A sorozat és a film karaktereiből készült figurákat forgalmazó SK Japan részvénye közel megduplázódott, mióta a filmet bemutatták, de a szintén karakter játékokban érdekelt Kotobukiya papírja is szárnyal a tőzsdén.