Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Meglepő dolog történt nyáron a Balatonnál

Infostart
2020. október 22. 05:30
A balatoni megyék leszorították a csúcsról Budapestet a nyári hónapok boltos vásárlásait tekintve.

Mostanra számos adat mutatta, hogy a főváros helyett a Balatont választották a turistáskodni vágyók a nyári időszakban. Talán a szállásfoglaltsági adaoknál is szemléletesebben látszik mindez (hiszen sokan a nyaralóikba mentek) akkor, ha megnézzük az üzletek megyei forgalmát.

Megyénkénti különbségek ugyanis természetesen korábban is voltak, de az idei nyári hónapokban szembetűnő, hogy Somogy, Zala és Veszprém megyében az egy főre jutó boltos vásárlások értéke nagyobb volt, mint Budapesten - hívta fel a figyelmet összeítésében a blokkk.com.

Az egy főre jutó boltos vásárlások értéke májusban már túllépte az év eleji hónapokét minden megyében, az áprilisi zuhanást követően. Kivétel Budapest volt, ahol nagyobb volt az elmaradás, de a fővárosban tovább tartott a boltzár, mint az ország többi részén.

Az országos átlaghoz képest elmaradás is akadt egyes megyékben. Az egy főre jutó havi vásárlásokat nézve Nógrád és Szabolcsban nyitották a legkisebbre a pénztárcákat a nyári hónapokban, a különbség augusztusban 55 ezer forint volt (januárban 59 ezer forint, de akkor a budapestiek pénztárcájából folyt ki a legtöbb pénz):

Forrás: blokkk.com

Januárban és februárban a fővárosiak közel kétszer annyit költekeztek a boltokban az egy főre jutó vásárlások értékét nézve, mint a szabolcsiak, vagy a nógrádiak. Hasonló nagyságrendű különbségek régebben is voltak, elsősorban a bérek eltérései miatt, de a térség gazdasági ereje, a közlekedési viszonyok, vagy az idegenforgalom is számítanak. Budapesten a turizmus is sokat emelt a mérlegen, ami a későbbi hónapokban már elmaradt a járvány miatt.

Forrás: blokkk.com (2020. október 21.)