Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Patai Mihály marad a tőzsde elnöke

Infostart
2020. szeptember 15. 16:43
Megtartotta a Budapesti Értéktőzsde a tavaszi, rendes közgyűlés döntéseit megerősítő rendkívüli közgyűlését, amelynek keretében újra Patai Mihályt, a Magyar Nemzeti Bank alelnökét választották meg elnöknek. A közgyűlésen emellett az összes határozati pontot, így a tőzsde 2019-es pénzügyi beszámolója is elfogadták.

A Budapesti Értéktőzsde éves közgyűlésén a tavalyi évet követően újra Patai Mihályt, a Magyar Nemzeti Bank alelnökét választotta meg az elnöki pozícióra. A közgyűlés határozati pontjai között tisztújítás is szerepelt, ugyanakkor mind az igazgatóság, mind a felügyelő bizottság összetétele változatlan maradt.

A BÉT tavalyi évének legfőbb mérföldköveit Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója ismertette a közgyűlésen: a vezető magyar tőzsdeindex, a BUX 2019-ben gyakorlatilag folyamatosan emelkedett, év végén pedig rekord szinten zárt. Az év során három társaság kezdeményezte részvényei bevezetését a Budapesti Értéktőzsdére – az MKB Bank Nyrt. papírjai technikai bevezetés keretében a szabályozott piacra, míg a GOPD Nyrt. és a DM-KER Nyrt. törzsrészvényei a középvállalatokra specializált, könnyített feltételrendszert biztosító BÉT Xtend platformra kerültek regisztrálásra. Szintén a BÉT Xtendhez kötődik két, korábban zártkörű tőkeemelést végrehajtó középvállalat, a CyBERG Corp Nyrt., valamint a GOPD Nyrt. részvényeinek bevezetése: előbbi társaság értékpapírjaival 2019. januárjában, utóbbiéval augusztusban indult el a kereskedés.

Öt kibocsátó – az OTT-ONE Nyrt., a SET Group Nyrt, a FuturAqua Nyrt, az Őrmester Nyrt. és a Kulcs-Soft Nyrt. – kezdeményezte a T kategóriából a Standard kategóriába való sorolását, míg a Standard kategóriából két kibocsátó – a 4iG Nyrt. és az AutoWallis Nyrt. – lépett fel a legmagasabb, Prémium kategóriába.

A vállalati kötvénypiacon 2019 határozottan az élénkülés éve volt.

A tavaly indult BÉT Xbond platformon decemberben történt meg az első regisztráció: a MOL Nyrt. új hitelpapírjai 2019. december 19-étől kereskedhetők. A Magyar Nemzeti Bank Nemzeti Kötvényprogramja (NKP) keretében 2019 második félévében további 14 kibocsátó zárt sikeres aukciót és bocsátott ki kötvényt, valamint ugyanennyi cég szerezte meg a kibocsátáshoz szükséges minősítést – ezen kibocsátók belépése a BÉT Xbond platformra 2020 folyamán várható.

„2019 minden szempontból aktív, hatékony év volt a Budapesti Értéktőzsde számára: tőzsdefejlesztési programunk újabb dinamikusan növekvő vállalatokat vonzott a hazai tőkepiacra, a kötvénypiac pezsgése pedig szintén pozitív visszajelzésként szolgál. Ahogy a gazdaság összes szereplője, úgy a BÉT is számot vetett a koronavírus-járványból adódó rendkívüli helyzet idején, ugyanakkor céljainkon nem változtatott a járványhelyzet: a Budapesti Értéktőzsde a továbbiakban is a fejlődést, az előrelépést fogja képviselni” – nyilatkozta Patai Mihály, a BÉT újraválasztott elnöke.

A közgyűlés napirendi pontjai között szerepelt a 2019-es üzleti évre vonatkozó pénzügyi beszámoló bemutatása. A Budapesti Értéktőzsde 2019. évi bevétele 2,65 milliárd forint volt, amely mintegy 4,6 százalékos növekedést jelent az előző évi értékhez képest. A Tőzsde adózás utáni eredménye – 2018-hoz képest közel ötszörös növekedést produkálva – 1,5 milliárd forintot tett ki. Szintén emelkedett a tőzsde tevékenységéből származó bevétel, amely a 2018-ban tapasztalt 2,34 milliárd forintos eredményt követően 2019-ben elérte a 2,41 milliárd forintot.

A rendkívüli közgyűlésen a társaság tulajdonosi köre elfogadta a 2019. üzleti évre vonatkozó igazgatósági, felügyelő bizottsági és könyvvizsgálói jelentéseket, egyúttal határozott az adózott eredmény felosztásáról és az osztalék megállapításáról. A BÉT az előző évek gyakorlatához hasonlóan a 2019-es adózott eredményt eredménytartalékba helyezi, ezzel fedezetet biztosítva a piacfejlesztési stratégia megvalósítására.