Nyitókép: MTI/Sóki Tamás

Nagyon jó évjárat kerülhet a pincékbe

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2020. augusztus 29. 11:09
Bár még az elején vagyunk, az eddig leszüretelt szőlő mennyisége közepes, minősége azonban nagyon jó – mondta az InfoRádiónak a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnökségi tagja.

Az idei szüret is – a szokásoknak és a természet rendjének megfelelően – a legkorábbi érésű csabagyöngyével kezdődött mintegy tíz nappal ezelőtt, pár napon belül pedig lezárulhat az 5-6 éve töretlen népszerűségnek örvendő Irsai Olivér szőlőfajtának a begyűjtése is – közölte az InfoRádióval Varga Péter.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnökségi tagja elmondta, a szüreti időszak Magyarországon jellemzően október közepéig, végéig szokott tartani, de a borkülönlegességek, így egy egyedi tokaji, vagy más késői szüretű, esetleg egy jégbor esetében, ha az évjárat úgy adja ki, akár november–decemberig is elhúzódhat.

Kiemelte, miután még nagyon az elején tart a szüret, szinte valamennyi főbb fajta leszedésére ezután kerül majd sor. Így a móri borvidéken az ezerjó, a királyleányka, a rajnai rizling, a sauvignon és szürkebarát is, amelyek nagyobb területen találhatók meg. Országos szinten a furmint, az olaszrizling, a hárslevelű, a zöld veltelini, a kunsági régióban a bianca, a vörösboros vidékeken pedig a merlot, a cabernet sauvignon és cabernet franc mind-mind hátravan. Ráadásul

sok helyen a kék szőlők még csak az elmúlt egy hétben színeződtek el,

így azok még sok időt fognak a tőkén tölteni – magyarázta.

Varga Péter arra is kitért, a már említett két korai fajta – csabagyöngye, Irsai Olivér –, hasonlóan más gyümölcsökhöz, megsínylette a tavaszi fagyokat, a móri borvidéken mindenképpen, ezért a termésátlag közepesnek mondható ezen szőlőknél, semmi esetre sem erős, viszont

a minősége nagyon szép.

A többi fajtánál a tavaszi aszályos időszak, illetve az elmúlt hetek rengeteg csapadéka nem feltétlenül kedvezett, de a szakember meglátása szerint megfelelő növényvédelemmel és zöldmunkával, illetve "ha a Jóisten is velük van”, tehát az időjárás az ősz további felében kedvező lesz, akkor nagyon jó évjáratot tudnak majd a pincékbe szüretelni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Megkezdődött a szüret – Varga Péter, Hegyközségek Nemzeti Tanácsa
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást