Nyitókép: Pixabay

Elfogyott az ortopédcipő-készítők türelme

Infostart
2020. augusztus 18. 18:16
A héten még csak munkalassító sztrájkot tartanak, ősszel azonban jöhet akár a teljes munkabeszüntetés is.

Az Ortopéd Cipőkészítők Szövetsége sztrájkba hívta a magyar ortopédcipő-gyártással foglalkozó vállalkozásokat a hétre.

Mint közölték, a munkalassítás célja, hogy felhívja a figyelmet a szakma létét és az ellátás biztonságát fenyegető mértékű alulfinanszírozottságra.

Közleményük arra is kitér, hogy a gyártók nem látják biztosítottnak a szabályos működéshez szükséges forrásokat, hiszen

10 évvel ezelőtt megállapított „hatósági árakon” kénytelenek dolgozni,

amelyek már nem fedezi 2020-ban a termékek árait.

A szövetség elnöke az InfoRádiónak elmondta: négy éve, tehát 2016 óta jelzik állandó jelleggel az említett problémákat az illetékesek felé, érdemi előrelépés azonban ez idáig nem történt. Bár tárgyalások voltak, jelenleg is van egy hivatalos kérvényük folyamatban, azonban attól tartanak, hogy el fog húzódni ezúttal is az ügy, emiatt is hirdettek egy figyelemfelkeltő sztrájkot.

Rozsnyai Sándor megjegyezte, szándékosan erre a rövid hétre időzítették az első, figyelemfelhívó tiltakozást, mert így éri a legkevesebb hátrány a betegeket, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy

a héten nincs ortopédcipő-kiszolgálás.

Természetesen a négyzetkülönbség a hatósági árak mértékében van a felek között, tette hozzá az elnök, emlékeztetve: az elmúlt 10 évben 130 százalékkal emelkedett a minimálbér, és miután esetükben jellemzően egy kézi gyártású technológiáról van szó, vagyis az előállítási költség legnagyobb része a bér függvénye, akkor, ha a minimálbér több mint a duplájára emelkedett, kis túlzással állítható ez az előállítás költségére is – magyarázta Rozsnyai Sándor. Ugyanakkor Magyarországon nincs háttéripar se, így minden alapanyag importból származik, a forintgyengüléssel párhuzamosan viszont ezek költségei is jelentősen elszaladtak – tette hozzá.

Tehát, hiába voltak az elmúlt években köztehercsökkentések ilyen–olyan adók formájában, ezek érdemben nem érintették az ortopédcipő-készítő vállalkozásokat, emiatt

a jelenlegi hatósági árak legalább dupláját tartanák szükségesnek,

hogy hosszú távon minőségi ellátással, rentábilisan lehessen folytatni a munkát – emelte ki Rozsnyai Sándor, megjegyezve: ezzel szemben a finanszírozó jóval kisebb mértékű áremelésben gondolkodik.

A szövetség elnöke azt is jelezte, a hivatalosan szerződött cégek száma 100 körüli volt, ám ezek közül az elmúlt másfél évben sokan feladták a szakmát, miközben éves szinten 140 ezer beteget kellene ellátniuk ortopédcipővel. Ráadásul egy kihaló szakmáról van szó, miután az alulfinanszírozottság miatt nem elég vonzó a fiatalok számra, így a szakemberek átlagos életkora már 57 év. Vagyis néhány éven belül az ellátás biztonsága is veszélybe kerülhet.

Az Ortopéd Cipőkészítők Szövetség azt is közölte, amennyiben nem tapasztal a szakma érdemi előrelépést a finanszírozásban, az ősz folyamán várhatóan több hétig tartó, vagy szükség esetén

teljes munkabeszüntetéssel járó általános sztrájkot hirdetnek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ortopéd cipészek sztrájkja - Rozsnyai Sándor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást