Nyitókép: Pixabay

Ez lesz a zacskózással a tiltás után

Infostart
2020. július 20. 19:14
Amiben bárki biztos lehet: a vásárlókra terhelik a technológiaváltás miatti összes költségemelkedést.

El tudja fogadni az érintett iparág a környezetvédelmi szempontú szigorítást, de a csomagolóanyagok a jövőben jelentősen drágulni fognak - jelezte a Növekedés.hu portálnak adott interjújában Nagy Miklós, a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség főtitkára.

Mint közölte, a nem lebomló termékek esetében

57 forintról 1900 forintra,

a lebomló anyagnál pedig nulláról 500 forintra emelték a kilogrammonként fizetendő termékdíjat.

Nagy Miklós azt is elmondta, hogy az Országgyűlés által elfogadott, az EU-s szabályok miatt vállalt új szabályozás csak kis részben érinti a hazai ágazatot, ugyanis csak a műanyag és polisztirolhab poharak, dobozok világában áll be változás, és még a pet palackokkal együtt is a csomagolóanyagok csak nagyon kis százalékát érinti a módosítás.

A gyártás során egyébként is át tudnak állni az új technológiára, 15 mikron alatti falvastagságú zacskókat ugyanis szabad lesz gyártani később is, igaz, jóval drágábban.

A végösszeget pedig a fogyasztó fizeti majd - tette egyértelművé.

Arra számít, hogy

"amikor életbe lép a rendelet, és drágábbak lesznek ezek a csomagolóanyagok, akkor észbe kap majd mindenki.

Teljesen reális elvárás, amit én is támogatok, hogy csökkenteni kell a környezeti terhelést. Az ipar ezzel folyamatosan foglalkozik. Részben olyan technológiák kidolgozásával, amellyel kevesebb anyagból lehet több csomagolóanyagot előállítani".