Nyitókép: Rosta Tibor

Bajban van a gyógyszertárak több mint fele

Infostart
2020. július 16. 17:58
Az elmúlt években a munkaerőhiány a patikákat is elérte, így növekszik az igény a frissen végzett gyógyszerészekre.

Az idén 103 gyógyszerészt avattak doktorrá a Semmelweis Egyetem (SE) Gyógyszerésztudományi Karán, míg tavaly 131-en, 2018-ban pedig 137-en diplomáztak – írja a Világgazdaság. Marjai Tamás, a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének (HGYSZ) szakmai igazgatója is azt mondta, hullámzó a végzős gyógyszerészhallgatók száma, de az elmúlt években a munkaerőhiány a gyógyszertárakat is elérte, így növekszik az igény a frissen végzett gyógyszerészekre.

A Szinapszis Kft. kutatása szerint a gyógyszertárak 52 százalékánál okoz ez problémát, főként vidéken. Nagyjából ugyanolyan nehéz gyógyszerészt találni, mint szakasszisztenst.

Évente 450-460 gyógyszerészhallgatót vesznek fel a hazai orvosegyetemek gyógyszerész karaira, a lemorzsolódás pedig 20 százalék körül van – mondta Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke egy korábbi háttérbeszélgetésen.

Érzékenyen érinthet több gyógyszertárat is 2025-től az előírás, amely szerint csak az lehet gyógyszertárvezető, aki megfelelő szakvizsgával rendelkezik. A követelmény alól csak azok a gyógyszerészek élveznek majd mentességet, akik betöltötték az ötvenedik életévüket.