eur:
394.1
usd:
369.5
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Nyitókép: Pexels.com

Ez a terület kezdi kiheverni a válság okozta sokkot

Bár az elmúlt hetekben növekedett a hazai üzemanyag-felhasználás, még így is nagyjából 10 százalékkal elmarad az egy évvel korábbi szinttől – mondta az InfoRádiónak nyilatkozva a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára.

Grád Ottó szavai szerint egyértelműen látszik, hogy kezd visszatérni az üzemanyag-fogyasztás mind a két folyékony típus, vagyis a benzin és a gázolaj tekintetében is a koronaválság előtti szintre, összevetve az elmúlt év azonos időszakához képest ugyanakkor tapasztalható még egy 8-10 százalékos lemaradás, legalábbis a MÁSZ tagvállalatai esetében.

A szakember hozzátette, a krízis legsúlyosabb időszakában a mostaninál sokkal súlyosabb fogyasztáskiesés volt tapasztalható, mintegy

30 százalékos mínuszt produkálva.

Tehát a fogyasztás egyértelműen kezdi kiheverni a válság okozta sokkot – ismételte meg – még úgy is, hogy várhatóan júliusban sem fogja elérni az egy éve tapasztalt szintet.

Grád Ottó az InfoRádió kérdésére közölte azt is, a Magyar Ásványolaj Szövetség tagvállalatai kezelésében lévő töltőállomások száma ugyan az elmúlt két hónapban nem változott, a fogyasztáskiesés okán több kutat is ideiglenesen be kellett zárni, és ezek nyitása egyelőre még nem történt meg. Megjegyezte,

a legtöbb bezárás azonban a szükséges műszaki-technikai felújítás miatt történt,

így ezek lezárultával jó eséllyel több is visszatérhet a fogyasztók kiszolgálói körében.

Jelen pillanatban közel kétezer benzinkút üzemel Magyarországon, amelyek több mint fele a Magyar Ásványolaj Szövetség tagvállalatai által üzemeltetettek. A bezárt kutakból visszatérő, illetve új beruházásként a piacra lépő töltőállomások számát ezért néhány darabban látja a főtitkár, de semmiképp sem fogja elérni a 15-20 darabot a járványügyi krízis elmúltával. Vagyis jelentős változás a kutak számában a következő időszakban nem lesz tapasztalható – emelte ki.

A témával kapcsolatos további részletek hétfő este nyolc óra után az InfoRádió (FM 88,1) EnergiaVilág című műsorában hallhatók.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Péntekre virradóra megtörtént Izrael válaszcsapása Irán ellen, ennek hatására komoly esést láthattunk az Ázsiai piacokon, és kilőttek a nemesfémek, valamint az olaj is. Ezt követően az európai és amerikai tőzsdéken ugyan a kezdeti aggodalmakat követően nagyobb esés volt várható, a nyitásra azonban jelentősen javult a hangulat. Alapvetően az egész héten rossz hangulat uralkodik a világ tőzsdéin, az izraeli válaszcsapást már beárazták egy bizonyos mértékig a piacok.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×