Nyitókép: Pixabay.com

Hosszú évek óta nem volt ilyen borús a kép

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2020. július 1. 17:50
Az első negyedévben 180 milliárd forintos mínusszal zárt a kormányzati szektor, ilyen rossz egyenlegre 2015 óta nem volt példa az év első három hónapjában – mondta az InfoRádiónak a Portfolio elemzője.

Komoly méretű deficitről lehet beszélni a korábbi évek első negyedéves adataihoz viszonyítva, ami számszerűsítve 180 milliárdos mínuszt jelent, és a GDP 1,5 százalékos veszteségének felel meg – emlékeztetett Csiki Gergely elemző, megjegyezve: a 2015-ös év első negyedévében volt hasonlóan kimagasló mértékű a hiány.

A Portfolio munkatársa kifejtette: márciusban már éreztette hatását a koronavírus-válság; egyfelől a járvány terjedésének szektorokat érintő hatása, de a meghozott korlátozóintézkedések is érintették a gazdaság alakulását. Valamint, hogy a kormány márciusban már döntött olyan intézkedésekről, amik érintették a költségvetés kiadási oldalát. Megfigyelhető volt, hogy

a bevételek nagyon mérsékelt mód növekedettek,

év/év alapon csupán 2,4 százalékkal, a kiadások viszont 400 milliárdot meghaladó mértékben, közel 10 százalékkal – magyarázta.

Csiki Gergely hozzátette, a kiadási oldal elszaladásának legfőbb oka, hogy

az egyéb kiadások 25 százalékos növekedést mutatnak

a 2019-es első negyedéves adathoz képest, és mintegy 1000 milliárd forintban teljesültek a korábbi 850 milliárd forint után. Valamint jelentősen és gyors ütemben emelkedtek a munkavállalói jövedelmek és kamatkiadások esetében a kifizetések, miközben a bruttó állóeszköz-felhalmozás, vagyis a kormányzati szektor beruházásai visszaestek, és csak 330 milliárd forintot értek el, míg 2019-ben 360 milliárd volt ennek az összege, tehát egy 9 százalékos visszaesés tapasztalható.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kormányzati szektor, első negyedév – Csiki Gergely elemző, Portfolio
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást