Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Matolcsy György 12 pontja a 2030-ban sikeres Magyarországhoz

Infostart
2020. június 29. 14:05
A Magyar Nemzeti Bank elnöke Magyarország 2030-as gazdasági térképét rajzolta meg, és megismételhetőnek tartja az elmúlt tíz év sikereit.

2020-ban beléptünk a rendszerváltoztatást követő, 1990-tól 2010-ig tartó átmeneti időszak utáni 20 év második évtizedébe. Az elsőt, a 2010 és 2019 közötti tíz évet jól használtuk fel nemzeti céljaink elérésére. Sőt, a Trianon utáni száz év legjobb évtizedét teljesítettük – írja Matolcsy György a növekedés.hu oldalon megjelent elemzésében.

A jegybank elnöke szerint a magyar recept lényege, hogy a jelentős átalakításokkal, reformokkal már az évtized elején megnyerni az évtized egészét, és a 2010-2019 közötti évtized 50 legfontosabb reformjából legalább 40-et az első három évben vezettek be. A siker megismételhető a következő évtizedben, ha az első három évben sikerült megtervezni és elindítani a 2030-ig szükséges reformok legalább 80 százalékát.

A geopolitikai helyzetről Matolcsy György azt írja, hogy Magyarország jól kezelte a kettősségeket, mert elkerülte a csapdákat, miközben élt a lehetőségekkel, és úgy látja, a 2010-2012 közötti viharos éveket válságkezelésre, a 2013-2019 közötti napos éveket növekedésre fordították, mindkettőt kitűnő eredménnyel.

"Most azonban fordul a történelem. 2020 leállította a régi világot és új irányba állította az emberiséget" - írja a jegybankelnök, és hozzáteszi, hasonló már történt az elmúlt száz évben. Az 1910 és 1930 közötti átmeneti két évtized után következő húsz esztendő kettős története tanulságos lehet a 2010 és 2030 közötti két évtized felől nézve. Úgy véli, egyik időbeli rokonunk az erős, sőt tragikus fordulatokat hozó 1940-es évtized, és most az a kérdés, hogyan sikerül jóra fordítani a korszak drámaian erős energiáit.

"A siker megelőz és gyógyít, ezért 2030-ra előre kell hoznunk nemzeti céljaink teljesítését. Évtizedünk drámai fordulatainak csillapítására, sőt formálására hasonlóan erős reformokat és fordulatokat kell végrehajtanunk. Ha nem mi fordítunk, velünk fordul a világ, de nem nekünk kedvező irányba" – jósolja Matolcsy György, aki szerint a történelmi tanulságok alapján 2030-ra a következőkre van szükség:

  1. Teljes demográfiai fordulatra, legalább évi 110 ezer újszülöttel.
  2. Teljes életmódfordulatra, ami az egészséges és aktív életmódot teszi általános mintává.
  3. Teljes intézményi fordulatra az egészségügyben.
  4. Új, biztonságos, tehát fenntartható nyugdíjrendszerre.
  5. Versenyképes oktatási rendszerre, egyetemekre az első 100 között.
  6. A pénz és technológia házasságából előálló új pénzügyi rendszerre.
  7. Világszínvonalú közlekedési infrastruktúrára.
  8. Egészséges mezőgazdaságra és biztonságos élelmiszeriparra.
  9. Tőke- és technológia-intenzív iparra.
  10. Fejlett kreatív iparra.
  11. Sokszínű és dinamikus szolgáltató szektorra.
  12. Versenyképes és hatékony, iránymutató állami intézményekre.

"Ebből lép elő a második – az előző évtizedben egyszer már megszülető – 150 milliárd eurónyi magyar GDP legalább kétharmada, ezek nélkül aligha. Ehhez kellenek okos és mély reformok már az évtized elején" – mondja Matolcsy György, aki Thomas Jefferson híres mondásával zárja cikkét: „Az őszinteség a bölcsesség könyvének első fejezete.”