Nyitókép: police.hu

A Balatonnál landolhat az első saját légibázis

Infostart
2020. június 17. 06:16
Összesen kilenc új légibázis létesül hamarosan országszerte, amelyek közül a délnyugat-balatoni marcali lehet az első, a város ugyanis ingyenesen egy hektáros területet adott a Készenléti Rendőrségnek erre a célra.

A légimentés még korábban egy kormányrendelet értelmében került át a Készenléti Rendőrséghez. A mentőhelikopterek állomásait 80 kilométer sugarú körönként létesítik, ugyanis jelenleg kevés van a vásárolt légijárművekhez

Ehhez a számításhoz Marcali tökéletesen illeszkedik – mondta el a Somogyi Hírlapnak Sütő László, Marcali polgármestere, aki a megyei portálnak arról is beszámolt, hogy a telkek közül, amelyeket megnéztek, az új ipari parkban lévő, kenyérgyár mögötti terület tűnt a legjobbnak. A telket hamarosan közművesítik, a tervezési folyamat elindult, a szakemberek már bejárták a területet.

Először 2011-ben került elő a helikopterbázis gondolata, ám tíz év alatt nem vált valóra a terv. Most úgy tűnik, 2021-re mégis elkészülhet a marcali légibázis. A mentőhelikopterek beszerzéséről a kormány korábban döntött, 2020. január 1-től pedig a Készenléti Rendőrség garantálja a betegellátás folyamatosságát. A mentési munkát a Légimentő Nonprofit Kft. végzi, az egészségügyi szakmai munkát az Országos Mentőszolgálat látja el.

Mivel állandó kiszolgáló személyzetre lesz szükség a marcali légibázison, az remélhetőleg új munkahelyeket is jelent az észak-somogyi város lakói számára. A somogyi sérültekhez a legközelebb lévő állami légibázisról, Balatonfüredről indultak el a helikopterek. A Veszprém megyei bázishoz hasonló működik még Szentesen és Budaörsön.