Nyitókép: Boris Rössler

Elköltözik a Frankfurti Autószalon

Infostart
2020. március 4. 11:12
Hetven év után új helyszínt és koncepciót kerestek a szervezők.

A Frankfurti Nemzetközi Autószalon volt Németország legnagyobb autókiállítása. Kétévente megrendezett esemény most hetven év után helyszínt vált, mert a Messe Frankfurt kiállítóközponttal kötött szerződés azonban lejárt, a vásár szervezői pedig új helyszínt kerestek – írja a hvg.hu.

A VDA el is akart szakadni a jelenlegi struktúrától, mondván, mára inkább mobilitási koncepciók készülnek, mint pusztán autók, amelyeket szintén be kellene mutatnia egy ilyen rendezvénynek. A VDA most jelentette be a döntését, amely szerint A kiállítás 2021-ben már Münchenben lesz, az időpontja nem változik, szeptember végén kezdődik. Viszont nem elsősorban autókat, hanem mobilitási koncepciókat mutatnak majd be a bajor fővárosban.

A frankfurti nternational Automobile Exhibition az elmúlt évben komoly visszaesést könyvelt el, leginkább a kiállítók számában. A legnagyobb cégek maradtak távol, köztük olyan, igazán a látogatói tömegeket vonzó márkák, mint a Ferrari. Mindeközben a látogatói számban is komoly, 30 százalékos csökkenés következett be.