Nyitókép: Pixabay

Több százezren kapnak képet a pénzügyekről

InfoRádió
2020. március 1. 10:32
A pénzügyi biztonságra fókuszál az idén március 2-án kezdődő, az általános és középiskolás gyermekek pénzügyi tudatosságának, valamint vállalkozói kompetenciájának fejlesztését célul kitűző tematikus hét, a Pénz7 programsorozat.

Az idén a pénzügyi biztonságra fókuszál a Pénz7, ezen belül pedig választhatnak a résztvevő intézmények: a biztosítások, illetve a korszerű pénzkezeléshez kapcsolódó digitális biztonság témakörét járják körül alaposabban a diákokkal - mondta az InfoRádiónak Lendvai Györgyi, a Pénziránytű Alapítvány oktatási igazgató-helyettese. A vállalkozási témán belül pedig az ötlettől a vállalkozásig témát ajánlja feldolgozásra az alapítvány.

Az idén március 2-án elstartoló Pénz7 rendezvénysorozat egyébként az általános és középiskolás gyermekek pénzügyi tudatosságának, valamint vállalkozói kompetenciájának fejlesztését célozza a hazai általános és középiskolákban. Az osztályfőnöki és egyéb (pl. életvitel, matematika) órák keretében megvalósuló élményalapú tanórai anyagok segítségével a pedagógusok – akár a pénzügyi vagy vállalkozó önkéntes szakértő bevonásával – interaktív módszerekkel ismertethetik meg a diákokat a pénzügyi és gazdálkodási alapfogalmakkal.

"Kétszázezer diák részvételére számítunk a regisztráció alapján, de még a jövő héten is regisztrálhatnak az intézmények"

- mondta Lendvai Györgyi. Ez az előző években tapasztalthoz hasonló nagyságrendet jelent, de további növekedést vár az alapítvány. A regisztráció az oktatási segédanyagok elérése miatt fontos az igazgató-helyettes szerint.

Az iskolák a különböző témakörökhöz tartozó tananyagokat digitálisan kapják meg. A programban részt vevő pedagógusok rendelkezésére a 3-4., 5-6., 7-8. osztályosok és a középiskolások sajátosságaihoz kidolgozott tananyagokat, óraterveket, mintaórákat bocsátanak, emellett felkészítő webináriumokat szerveznek a tanárok felkészítésére.

Emellett a tanórák megtartását szakmai oldalról segítő önkéntesek is részt vesznek programban. A regisztrációt az utolsó pillanatokra hagyó intézmények nagy valószínűséggel ezt a lehetőséget már nem tudják igénybe venni, hiszen a támogató önkéntesek és a tanárok találkozóit már leegyeztették a szervezők - mondta Lendvai Györgyi.

Tapasztalataink szerint az elmúlt hat évben dinamikusan nőtt a résztvevő iskolák és diákok száma, szép eredményeket értünk el ebben, olyannyira, hogy többször is díjazták a programot - tette hozzá Lendvai Györgyi.

A Pénz7-hez számos kísérőprogram is társul.

  • Az Nagy Diák Pénzügyes Teszt országos versenyén csaknem 13 ezer diák indult, a legügyesebbek március 6-án mérkőzhetnek meg a Pénzügymininisztériumban rendezendő középdöntőn és döntőn.
  • A BankVelem PénzOkos Kupán a felső tagozatos diákcsapatok versenyeznek, a középiskolások pénzügyi ismereteit pedig a Magyar Nemzeti Bank Pénzmúzeuma és a Pénziránytű Alapítvány által szervezett BankCode országos pénzügyi csapatverseny teszi próbára.
  • A Digitális Szimat Kvíz a Magyar Bankszövetség online kvízjátéka felső tagozatosok és főként a középiskolások számára.
  • A JAM Videóinterjú pályázat pedig az általános iskola 7-8. osztályos, valamint középiskolás korcsoport vállalkozói létről kialakult elképzeléseibe enged betekintést.

Az egyik legizgalmasabb versenynek a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Pénziránytű Alapítvány közös online tőzsdejátéka ígérkezik. A negyedik Részvényfutamon március 2-27. között tehetik próbára befektetési érzéküket a középiskolás diákok, tanáraik és szüleik. A 2 millió forintos virtuális kezdőtőke segítségével a 20 kereskedési napig tartó játék során a versenyzők valós időben, valós árfolyamok mellett kereskedhetnek a Budapesti Értéktőzsdén elérhető termékekkel. A résztvevők emellett a naponta kitölthető kvíz kérdések segítségével növelhetik a befektetésre szánt tőkéjüket. A kérdések megválaszolását segítik a játékban is letölthető Tőzsde ABC, a Pénziránytű Alapítvány befektetői tudatossághoz kapcsolódó diasorai, valamint az Iránytű a pénzügyekhez című tankönyve.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Pénz7
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást