Nyitókép: Pixabay

Végletesen és gyorsulva szakadnak le az átlagtól a szabolcsi bérek

Infostart
2020. február 27. 22:30
Bár tavaly lendületesen nőttek az átlagos keresetek, megállt a megyék közti felzárkózás. Sőt, tovább mélyült a szakadék a főváros és a vidék, valamint a nyugati és a keleti megyék között a különbség az átlagos nettó bér tekintetében is.

Érdemi átrendeződést nem tapasztalt a Központi Statisztikai Hivatal a megyei átlagos nettó keresetek terén, az viszont egyértelműen kiderült, hogy a főváros végletesen torzítja az adatokat - írta az mfor.hu. Budapestet nem számolva az országos 244 609 forintos átlag helyett 210 101 forintos országos átlagot kapunk.

Budapesten 2019-ben 305 924 forint volt az átlagosan hazavitt összeg. Ráadásul ez 82,4 százalékkal több, mint egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei havi átlagkereset. 2018-ban egyébként ez az arány még "csak" 79 százalék volt. A legkeletibb megye átlaga így 138 ezer forinttal kevesebb, mindössze nettó 167 766 forint volt 2019-ben. A különbség abban is megmutatkozik, hogy ugyan Szabolcsban is jelentősen, 14 315 forinttal nőtt az összeg az előző évhez képest, a fővárosban ennek több mint a duplájával, 30 651 forinttal emelkedett az átlag.

A portál szerint a szabolcsi dolgozók tavaly épp csak 3000 forinttal éltek több pénzből, mint amennyiben 9 évvel ezelőtt, 2010-ben a fővárosiak.

Szabolcs-Szatmár-Bereg lemaradása a megyei rangsorban előtte álló Békéshez képest is jelentős: 11 ezer forinttal volt alacsonyabb az átlagkereset a sereghajtónál, ráadásul 2018-ban még csak 9800

A megyéket tekintve a legmagasabb átlagkeresettel, közel nettó 259 ezerrel Győr-Moson-Sopron büszkélkedhet, és itt volt legmagasabb a reálkereset növekedés is, 8,9 százalékkal. Látványos volt a baranyai 8,7, és a Bács-Kiskun megyei 8,4 százalékos reálkereset emelkedés is.

Legkevésbé Nógrád, Vas és Csongrád megyékben volt érzékelhető a reálkereset növekedés, 5,9, illetve 6 százalékot mért 2018-hoz képest a KSH.