Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Leporolhatja a főváros a taxirendeletet, a tarifákhoz is hozzányúlhatnak

Infostart
2020. február 24. 08:55
A hiénák kiszorítása mellett a tarifához is hozzányúlhatnak, és napirendre vehetik a taxiállomány kizöldítését. A budapesti vezetés leghamarabb a költségvetés elfogadását követően ül le a szolgáltatókkal - értesült a Világgazdaság.

Tamás Miklós, a City Taxi elnöke a gazdasági napilapnak elmondta, a sajtóból értesültek arról, hogy ismét napirendre kerülhet a fővárosi taxirendelet. Hozzátette, mind a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarától (BKIK), mind pedig az Országos Taxis Szövetségtől (OTSZ) segítséget kértek: járjanak közben, hogy a budapesti vezetés terveinek megvitatásába a fuvarszervező cégeket is vonják be, ám ez idáig a City Taxihoz nem érkezett megkeresés az ügyben. Ugyanerről tájékoztatta a lapot a Bolt részéről Láng László menedzser.

A Főtaxi ugyanakkor azt közölte a lappal, hogy a BKIK-n keresztül – amely a nagyobb taxitársaságokat és személytaxis érdekvédelmi szervezeteket is tömöríti – aktívan részt vesz a Fővárosi Önkormányzat által az ágazattal kapcsolatban felvetett javaslatok megvitatásában, ami jelenleg is zajlik.

A taxirendelet szerint Budapesten tíz minősített taxitársaság működik. Mindegyiküket megkerestük a kérdésben, de a többiektől nem érkezett válasz, ahogy a BKIK ipartagozatának közlekedési osztályától sem.

A lap idézte Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes korábbi bejelentését a még 2013-ban elfogadott fővárosi taxisrendelet módosításáról, amit egyebek között azzal indokolt, hogy a városházán úgy látják, a budapestiek nagy része elégedetlen.

Dorosz Dávid most nem nyilatkozott a Világgazdaságnak a részletekről, mert mint mondta, a módosításról szóló tárgyalások csak a fővárosi költségvetés elfogadását követően kezdődnek meg.