Nyitókép: MTI/EPA/Alex Plavevski

A koronavírus előtt erre csak a pénzügyi válság volt képes

Infostart / InfoRádió - Király István Dániel
2020. február 18. 06:00
A koronavírus januári bejelentése óta csökkennek az árak a gáz- és kőolajpiacon, illetve visszaesett a kereslet is az energiahordozók iránt – ismertette az Inforádió EnergiaVilág című műsorának nyilatkozva Pletser Tamás, az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője.

A földgázpiacon több évtizedes csúcson van a túlkínálat, miközben az árak gyakorlatilag a tavaly nyári időszaknak megfelelően 9-10 euró/megawattóra között vannak, ami nagyon alacsony értéknek számít – fogalmazott az Energiavilágnak Pletser Tamás, miközben a koronavírus nagyon nagy mértékben visszavetette Kína kőolajfogyasztását.

Egyes becslések szerint az egyébként normális esetben napi 14 millió hordót felhasználó Kína fogyasztása mintegy

3 millió hordó/nappal csökkent,

tehát durván 11 millió hordóra a január végi, február eleji időszakban, köszönhetően az egész országban érzékelhető igen jelentős termelésvisszaesésnek.

Sőt, a Nemzetközi Energiaügynökség legfrissebb jelentése alapján 2020. első negyedévében annyira visszaesik majd év/év alapon a kőolajkereslet, amire gyakorlatilag

nem került sor a 2008-as pénzügyi válság óta

– tette hozzá az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A koronavírus előtt erre csak a pénzügyi válság volt képes
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást