eur:
394.32
usd:
370.16
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Nyitókép: Pexels

Kong a vészharang, újabb nagy baj a vasútnál

Veszélyben egy vasúti alapszolgáltatás és ezzel több ezer vasutas munkahelye.

Feladni kényszerülhet egyik legfontosabb tevékenységét a legnagyobb magyar vasúti árufuvarozó cég, a Rail Cargo Hungaria Zrt., és ezzel több ezer ember munkahelye is veszélybe kerül, ha a kormány nem teljesíti a tavaly kötött stratégiai megállapodásban vállalt támogatást – állítja az Infostartnak is megküldött közleményében a Vasutasok Szakszervezete és a VDSZSZ Szolidaritás. Az RCH esetleges kivonulása az "egyes kocsi forgalomból" közvetve a teljes hazai vasút működésére is veszélyt jelent.

A teheráruk állomásonkénti összegyűjtését – ezt nevezi a szakma egyes kocsi forgalomnak – mintegy közszolgáltatási feladatként végzi megalakítása óta az RCH. A tevékenység magas költsége és az ezzel szemben álló alacsony fedezet – a tavaly aláírt RCH–magyar állam stratégiai megállapodásban foglalt támogatás nélkül – több milliárd forintos veszteséget okoz a társaságnak – olvasható a közös közleményben.

Annak ellenére, hogy a stratégiai megállapodásból egyértelműen kiderül: az ágazat biztonságos fennmaradásához szinte nélkülözhetetlen ennek a tevékenységnek a támogatása, úgy tűnik, az illetékesek nem vették komolyan az RCH jelzését.

A szakszervezetek azért foglalkoznak ezzel a témával kiemelten, mert ha a cég nem végzi ezt a hazai kis- és középvállalkozások működéséhez is fontos tevékenységét, az ágazatban akár kétezer vasutas – az RCH munkavállalóin kívül mozdonyvezetők, tolatásvezetők, kocsirendezők, járműkarbantartók – válhat munkanélkülivé.

A szakszervezetek ezért most az eddigieknél is hangosabb riasztásba kezdenek, kongatják a vészharangot, "amely hamarosan magától is megszólalna"; ha az RCH felhagyja ezt a nemzetgazdaság számára is fontos tevékenységét, a teljes hazai vasúti közlekedésre kedvezőtlen hatással lesz. Az egyes kocsi forgalom felszámolásával

  • drasztikusan megnőhet a közúti forgalom – miként ez történt a Ro-La vonatok megszüntetése nyomán is
  • évente 400 ezer teherautó zúdulhat az utakra, amely elképzelhetetlenül nagy terhet jelentene a hazai úthálózatra és a környezetre is
  • állandósulhatnak a közlekedési dugók
  • több lesz a közúti baleset
  • évente 2,3 millió tonnával több veszélyes árut szállít majd közúton összesen 60-80 ezer tartályos kamion

Ez viszont a klímavédelmi programmal is szembemegy – érvelnek a szakszervezetek.

A szakszervezetek felhívják az illetékesek figyelmét: gyors segítségre van szükség addig, amíg nem késő. A példa adott, hiszen Ausztriában létező rendszert kellene meghonosítani hazánkban is. Attól kezdve, hogy az említett tevékenység megszűnik, feleslegessé válnak a rendező-pályaudvarok is, márpedig ezek bezárása visszafordíthatatlan folyamatot indít el.

A cargósok arra is felhívják a figyelmet, hogy ennek a veszteséges, valójában közszolgáltatási szegmensnek a fenntartása támogatások nélkül, a bérezés terén is behozhatatlan hátrányba hozza a céget.

Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×