Nyitókép: Pexels.com

Visszavásárolja a használt bútorait az IKEA

Infostart
2020. január 23. 14:19
A lakberendezési áruház visszaveszi a megunt bútort, és garanciával újra eladja. És minden megvásárolt terméket át lehet majd venni Pécsett, Veszprémben, Kecskeméten és Debrecenben.

Az IKEA arra koncentrál, hogy megkönnyítse az online vásárlást, és ezzel egy időben hasznos digitális támogatást nyújtson az áruházakban is. Emellett 2020-ban külső cégek által üzemeltetett átvételi pontok nyílnak az következő városokban: Pécs, Veszprém, Kecskemét, Debrecen. Így az IKEA több embert érhet el ott, ahol élnek, dolgoznak vagy társadalmi életet élnek – derül ki a cég közleményéből.

Az IKEA tervezi továbbá, hogy az Örs vezér téri és a prágai áruházaknál egyaránt önkiszolgáló csomagátvételi pontokat hoz létre – elképzelések szerint 2020 végéig. Hat különböző méretű tárolószekrény közül lehet majd választani, a vásárlók tehát kis méretű termékeket és nagyobb megrendeléseket is kérhetnek majd ide. A szolgáltatás nagy előnye az elérhetőség, hiszen a hét bármely napján, a nap bármely órájában elvihetik innen a megrendelt termékeket, nem kell bemenniük az áruház területére, és nem kell várakozási idővel sem számolniuk a csomagátvételi pultnál.

A svéd lakberendezési vállalat célkitűzése, hogy 2030-ra teljes mértékben megvalósítsa a körkörös gazdaságot. Ezért minden új termékét úgy tervezi már a kezdetektől, hogy azok más célból felhasználhatók, helyrehozhatók, újrafelhasználhatók, újraértékesíthetők és újrahasznosíthatók legyenek annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb hulladék termelődjön.

A cég Magyarországon a tavasz folyamán fogja elindítani a ‘Bútorok második élete‘ elnevezésű szolgáltatását: vásárlóitól visszavásárolja azokat az IKEA-bútorokat, amelyekre már nincs szükségük. Ezeket a bútorokat év garanciával ezen a visszavásárlási áron értékesíti újra a leértékelt árú termékek részlegében.

A társaság forgalma Magyarországon 20,5 százalékkal, 90,3 milliárd forintra nőtt. A magyarországi áruházakban több mint 6,7 millió látogató járt, 3,5 millióan vásároltak is. A magyar vásárlók 37,1 millió terméket vásároltak, és átlagosan 21 783 forintot költöttek vásárlásonként. Szintén sikeresek voltak az éttermek, ahol egy év alatt Magyarországon négymillió vásárlót szolgáltak ki. A fő sláger a húsgolyó volt, amelyből egy év alatt egymillió darabot értékesítettek.

Az online értékesítés Magyarországon 285,5 százalékkal növekedett. Az IKEA weboldalának látogatottsága a tavalyi évhez képest Magyarországon 20,4 százalékkal emelkedett. Ezzel párhuzamosan számottevően nőtt az online kereskedés során az átlagos költés is, mely Magyarországon 68 435 forint volt.