Weinhardt Attila meglátása szerint Magyarország több szempontból is speciális helyzetben volt a 2007 és 2013-as uniós fejlesztési ciklusban. Miután 2004-ben csatlakoztunk az Európai Unióhoz, ez volt az első olyan 7 éves fejlesztési ciklus, amelyben már végig EU-tagként vett részt az ország. Ennek során a rendelkezésünkre álló mintegy 8000 ezer milliárdos volumenű fejlesztési csomagot szinte teljes mértékben sikerült lehívni, ami nem kis teljesítmény – jegyezte meg a Portfolio gazdasági hírportál munkatársa –, amihez rengeteg szakértő, kormányzati munka, illetve a projektgazdák szoros együttműködése volt szükséges.
További érdekesség, tette hozzá, hogy
a kifizetési számláló csak az elmúlt hónapokban ugrott fel 99,64 százalékra,
ami nagyjából annyit tesz, hogy egy 20-25 milliárdos tétel az, ami még bennmarat a brüsszeli kasszában és nem sikerült lehívnia az országnak. Ez valószínűleg így is marad, az egyetlen oka pedig az lehet, hogy valószínűleg egy olyan speciális tételt takar, amelyet más fejlesztési számlákkal nem lehet helyettesíteni – magyarázta Weinhardt Attila.
Különleges finesz?
A komoly kormányzati és projektgazdai erőfeszítések mellett ugyanakkor
a magyar adófizetőknek is mélyen a zsebébe kellett nyúlnia
az említett bravúros teljesítményért – hangsúlyozta a szakértő. Ahogyan elemzésében egy látványos grafikával is szemléltette, 2014 környékén még csak 60 százalék körül állt a 2007 és 2013 közötti ciklusból lehívott források aránya, miközben már hivatalosan le is telt a ciklus. Vagyis valós veszéllyé vált, hogy akár egy-két milliárd eurós mértékű forrás is beragad, és hiába harcolta ki az ország azt, különböző okok, kellő mennyiségű projektek hiányában nem képes lehívni a pénzeket.
Ennek elkerülése érdekében egy nagy hajrába kezdett a kormányzat 2014-ben és 2015-ben. Ekkor születtek azok a kormánydöntések, amelyek révén engedélyezve lett, hogy jelentősen túl lehessen vállalni a 7 évre szóló keretet különféle projektekkel. Magyarán az történt – ismertette Weinhardt Attila –, hogy a magyar adófizetők hozzájárulása mentén
jóval több fejlesztés valósult meg, mint amennyi egyébként indokolt lett volna ahhoz, hogy a 100 százalékot le tudja hívni az ország Brüsszelből.
A túlvállalására pedig azért volt szükség mind költségvetési, mind projekt szempontjából, hogy biztosan legyen annyi problémamentes és szabályos számla, amelyre az Európai Bizottság azt tudja mondani, „oké, küldjük a pénzt”. Nyilván,
amelyekkel probléma volt, azok a magyar „adófizetők nyakán maradtak”,
mint például a 4-es metrós projekt egy 59-60 milliárdos tétele.
Magától értetődően ehhez összességében nagyon komoly erőfeszítések kellettek, és csak mostanában jelenthető ki, hogy végül megúszta az ország tényleges nettó forrásvesztés nélkül a 2007-2013-as ciklust – tette hozzá Weinhardt Attila.