Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Ezért-azért mélyebben kell januártól a zsebünkbe nyúlni

Infostart / InfoRádió - Németh Zoltán
2019. december 31. 15:00
Drágul a lottó, a cigaretta és a postai szolgáltatások. Januártól már csak az új bankjegyekkel lehet fizetni.

Már csak ma lehet fizetni a régi 10 ezer forintos bankjegyekkel. Januártól már csak a 2014-ben megújult, és akkor vagy azt követően kibocsátott címletekkel – tájékoztatta az InfoRádiót Réthy Barbara, a jegybank főosztályvezetője. „Így áll elő majd 2020. január 1-jétől az a helyzet, amikor már csak a megújított, 2014 után kibocsátott forintbankjegyek lesznek forgalomban. Aggodalomra semmi ok, hiszen

ezeknek a bankjegyeknek a becserélésére van lehetőség

a postahivatalokban és a kereskedelmi bankokban is, illetve a Magyar Nemzeti Bank további 20 évig beváltja az érintett bankjegyeket. Úgyhogy, aki ilyet talál, az ne keseredjen el, nyugodtan be lehet még hosszú ideig váltani” – fogalmazott.

Ha már szóba került a Magyar Posta:

a levéltermék-portfólióknál egyszerűsítések és drágulások is lesznek.

Január elsejétől az 50 gramm alatti tömegkategóriákat összevonják: a 30 grammos közönséges levél ára növekszik, míg az 50 grammosé csökken. Az új ár belföldi 50 gramm tömeghatár alatt közönséges leveleknél 135 forint lesz, a belföldi elsőbbségi levél díja pedig 185 forintra változik. Az 500 grammos tömeghatárú levelek elsőbbségi kézbesítése 515 forint, a nem elsőbbségieké 390 forint lesz. A 2 kilogrammig terjedő elsőbbségi levelek ára 1490 forintba, a nem elsőbbségiek díja 1185 forintba kerül majd.

Drágább lesz a lottózás, de magasabbak lesznek a nyeremények. December 28-tól az ötös lottó, december 29-től a hatos lottó, 2020. január 1-jén pedig a skandináv lottó ára emelkedik.

Egy szelvény ára 250 forint helyett 300 forint.

A nyáron elfogadott adóváltoztatások alapján a finomra vágott dohány és egyéb fogyasztási dohány jövedéki adója a jelenlegi kilónkénti 19 160 forintról három lépcsőben emelkedik: így 2020. január 1. és június 30. között 20 100 forint, július 1-jétől december végéig 20 700 forint, 2021. január 1-jét követően pedig 21 480 forint lesz.

Nő a biológiai eredetű összetevők aránya az üzemanyagokban január 1-jétől, az intézkedéssel Magyarország csatlakozik a környezetbarát E10-es üzemanyagot használó államokhoz. A biológiai eredetű összetevők kötelező, legkisebb összevont mértéke 6,4 százalékról 8,2 százalékra nő. A 95-ös benzin bioetanol-aránya legalább 6,1 százalék lesz. A töltőállomásokon pedig kicserélik a matricákat,

a 95-ös benzint E10-es matrica is jelzi az eddigi E5-ös helyett.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Pénzcsere és drágulások
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást