Nyitókép: Pixabay

KSH-adatok: javult a háztartások életszínvonala

Infostart / MTI
2019. december 30. 09:35
Emelkedtek a jövedelmek, és nőtt a fo­gyasztás is, de az egyes régiók között még mindig jókorák az eltérések.

Javult a háztartások jövedelmi helyzete és nőtt a fogyasztás is tavaly. Az egy főre jutó éves bruttó jövedelem 2018-ban elérte az 1 millió 815 ezer forintot, 10,4 százalékkal volt magasabb, mint 2017-ben - írta hétfőn a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva.

Az egy főre jutó éves nettó jövedelem 10,2 százalékkal nőtt, 1 millió 432 ezer forint volt 2018-ban. A reáljövedelmek összege 7,2 százalékkal nőtt 2017-hez képest.

Az egy főre jutó bruttó jövedelem Budapesten a legmagasabb, 2 millió 335 ezer forint, míg a legalacsonyabb az Észak-Alföld régióban, ahol ugyanez 1 millió 559 ezer forint volt 2018-ban. A különbség ugyanakkor 1,5-szeresre apadt az előző évben mért 1,6-szeresről.

Emelkedett a háztartások fogyasztása is, az egy főre jutó éves összes személyes célú kiadás 1 millió 223 ezer forintot tett ki tavaly, 10,6 százalékkal haladta meg az előző évi összeget. Az átlagos, 2,8 százalékos fogyasztói áremelkedés mellett a fogyasztás reálértéken 7,5 százalékkal bővült.

A legnagyobb mértékben a kultúrára és szórakozásra fordított kiadások emelkedtek, ezt a vendéglátás- és szálláshely-szolgáltatási tételek követték.

A lakásfenntartás és a háztartási energia terén mérsékelt növekedés mutatkozott - olvasható a Világgazdaságban.