eur:
393.82
usd:
365.05
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nyitókép: Flickr / Juan Carlos Martins

Számos területen lát energiaipari együttműködési lehetőséget Amerika

Valódi alternatívát jelenthet a jelenlegi beszerzési források mellett az amerikai cseppfolyósított földgáz – mondta budapesti látogatásán az Egyesült Államok szövetségi energiaszabályozó hatóságának elnöke.

Neil Chatterjee egyhetes, Ausztriát, Lengyelországot, Csehországot és Magyarországot érintő körútján a szabályozó hatóságok vezetőivel találkozott. Budapesten Nyikos Attilával, a Magyar Energetikai és Közműszabályozási hivatal nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettesével folytatott megbeszéléseket.

Mint körútjáról elmondta, nem az volt a célja, hogy megállapodásokat írjanak alá, hanem az, hogy megosszák egymással egyes területeken szerzett szabályzói, technológiai tapasztalataikat, egyebek közt a megújuló energia hálózatba táplálása, a dekarbonizációs lehetőségek és a cseppfolyós földgáz terén. Ez utóbbival kapcsolatban a tengerentúli hatóság elnöke kielemte, hogy

nagy érdeklődést lát az amerikai LNG iránt Európában, így Magyarországon is.

Véleménye szerint az amerikai földgázkitermelés folyamatos növekedése, és az, hogy az ország nettó importőrből nettó exportőrré vált nemcsak az Egyesült Államok, hanem szövetségeseinek is jó lehetőséget kínál. „Ez gazdasági szempontból nagyon fontos, hiszen Amerikában gazdasági növekedést eredményez, de ez szövetségeseink számára is gazdasági előnyöket hozhat, például azzal, hogy a beszerzési források bővülése az árak mérséklődéséhez vezethet. Ráadásul annak, hogy az amerikai földgáz elérhető Európában is, geopolitikai jelentősége is van szövetségeseink számára” – magyarázta Neil Chatterjee.

A hatóság vezetője szerint

hamarosan csökkenhet az LNG és a vezetéken szállított földgáz ára közötti különbség

a tengerentúli beruházásoknak köszönhetően. „A hatóság csak ebben az esztendőben tizenegy LNG-exportterminál megnyitására vagy már létező bővítésére adott engedélyt. Úgy gondoljuk, ha ezek a projektek megvalósulnak, a kínálat növekedése az árak csökkenését eredményezi majd, és az amerikai gáz sokkal könnyebben hozzáférhető lesz itt is” – magyarázta.

Neil Chatterjee az InfoRádió kérdésére azt mondta, bár Európa fontos piaca lehet az amerikai gáznak, nem az egyetlen, hiszen Ázsiában, például Japánban, vagy éppen Indiában is egyre nagyobb igény van a földgzára, folyamatosan nő a felhasználás. A szövetségi energiaszabályozó hatóság elnöke beszélt az LNG fogadásához szükséges európai infrastruktúra hiányosságairól is. Azt mondta, készek megosztani technikai, technológiai tapasztalataikat a fejlesztéshez.

További részletek az Inforádió EnergiaVilág című műsorában, hétfőn este nyolc órától.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×