Nyitókép: Pixabay.com

A Budapesti Békéltető Testület kimondta, amit rajta kívül szerinte más nem mer

InfoRádió
2019. november 24. 18:13
A fogyasztóvédelmi panaszkezelés lassulásától tart a Budapesti Békéltető Testület (BBT), mivel egy szeptemberi jogszabályváltozás elvonta a költségvetése egy részét. Sérelmezi azt is, hogy a csökkentett összeg második félévi kifizetésével is adós még a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.

A Budapesti Békéltető Testület a Pest megyei Békéltető Testülettel együtt az országos panaszok mintegy 60 százalékát kezeli, jelenleg is körülbelül négyezren várnak a vitarendezésre a fővárosban, amit a BTT alapesetben gyorsan és ingyenesen old meg – fogalmazott Baranovszky György, a fővárosi testület elnöke, de lassulástól tart, miután egyre több a fogyasztói panasz, miközben az is problémákat okoz, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara még mindig nem biztosította a második félévre a testületek működéséhez szükséges forrásokat, miközben lassan december van.

A szakember elmondása szerint a fogyasztóvédelmi törvény módosításától függetlenül egy olyan táblázatot használ a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a jogalkotóval közösen, amely helytelen. Eközben a jogalkotó csökkentette a Budapesti Békéltető Testület költségvetését, a felszabaduló forrásokat pedig a vidéki testületek, illetve a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kapta meg. Baranovszky György szerint ez sem indolja a kifizetések csúszását, ami rendszerszintű problémát okoz a békéltetőtestületek működésében, és nem tartható fenn hosszú távon.

"Csak senki sincs, aki ezt rajtunk kívül el meri mondani"

– tette hozzá a szakember.

A probléma nemcsak a fővárosi, hanem valamennyi békéltető testület érinti, ennek tényét azonban Baranovszky György szerint a másik fél nem fogja elismerni és csak kifogásokat keres a csúszások okára.

A területi békéltető testületek esetében néhány millió forintról van szó évente, míg a budapesti és Pest megyei testület 220 millió forintból gazdálkodhatna.

Az pedig, hogy a jogalkotó mostanában végig "roadshow-zza" az országot azzal, hogy január 1-jétől a békéltető testületek hatékonyabbá válnak, mert a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével lesznek jogviszonyban a területi elnökök, vagy mert országos szabályozást hoznak létre, a szakember szerint egyáltalán nem a hangoztatott hatékonyságot növeli. Szerinte hiba a fogyasztóvédelmi békéltetésben hatékonyságról beszélni. "Egészen más a hatékonyság egy iparágban, mint a vállalkozói vagy fogyasztói oldalról tekintve, amikor egy vitát kell megoldani. Egy kérdés lehet: megoldja-e a vitát, egyezségre jutnak-e a felek, vagy nem?" – tette hozzá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Elszámolási vita a békéltető testületeknél – Baranovszky György, BBT
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást