eur:
394.05
usd:
365.67
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Nyitókép: Pixabay

Egyre súlyosabb lehet a munkaerőhiány

Tagszervezetein, tagvállalatain keresztül 200-250 ezer fős munkaerőhiányt tapasztal a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), a szervezet alelnöke szerint ennek oka részben a magyar gazdaság teljesítményének növekedése.

Rolek Ferenc a Világgazdaságban azt mondta: a gazdaság jó teljesítménye következtében a cégek munkaerőigénye folyamatosan nő, miközben a munkavállalók száma demográfiai okokból is csökken. Így évről évre nő a munkaerőhiány és az üres álláshelyek száma is.

"A munkaerő hazai kínálata viszont szűkül – főleg demográfiai okokból –, amivel párhuzamosan nő a munkaerőhiány is. Ez sajnos a magyar társadalomba van kódolva a következő húsz-huszonöt évre, és ha a gazdaság fejlődésében nem lesz nagy törés, úgy együtt kell élnünk vele" - fejtette ki.

A deficitből adódóan számos fejlesztés nem valósul meg a cégeknél, mert beruháznának ugyan, és piaci igény is lenne rá, de végül elhalasztják, mert a fejlesztéssel létrejövő pozíciókat nem tudják kivel feltölteni - fejtette ki.

A problémára az MGYOSZ alelnöke szerint megoldás lehetne a munkaerő-kereslet szűkítése, ha növekedne a gazdaság termelékenysége és hatékonysága. Úgy vélte, sokkal differenciáltabb beruházástámogatási politika kellene, új munkahelyek létrehozását csak a nagy hozzáadott értéket előállító, relatíve kisebb létszámigényű ágazatokban kellene állami és uniós forrásokból segíteni.

"Ez persze nem azt jelenti, hogy amelyik ágazatban nagy a munkaerőigény, ott nincs helye a támogatásnak, csak nem az új kapacitások megteremtésére, hanem a hatékonyság növelésére kellene koncentrálni" - mondta Rolek Ferenc a Világgazdaságnak.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×