Nyitókép: Pixabay

A csőd szélére került egy légitársaság a szomszédban

Infostart
2019. szeptember 24. 11:01
A pénzhiány miatt ideiglenesen szünetelteti járatait az Adria Airways. A cég azért döntött járatai törléséről mindhárom bázisán, Ljubljanában, Tiranában és Pristinában, mert nem tudott "friss pénzt" szerezni az üzemeltetéshez.

A vállalat közleménye szerint a befektetőkkel közösen intenzíven dolgoznak a megoldáson. "Az összes érintett célja, hogy az Adria Airways ismét működjön" - hangsúlyozták. A felfüggesztésről szóló döntést kevesebb, mint egy héttel azt követően hozta meg a vállalat, hogy a tartozásai miatt két Bombardier CRJ900 típusú repülőgépének bérleti szerződését felmondták.

A légitársaság 2013-ban került fel a privatizálandó szlovén állami vállalatok listájára, mert pénzügyi nehézségekkel küzdött. Stratégiai partnert azonban többszöri próbálkozás után sem sikerült találni a cég számára. A 4K Invest befektetési alap 2016 óta az Adria Airways közel száz százalékos tulajdonosa.

A 4K Invest a felvásárlást követően eladta a légitársaság összes gépét, és jelenleg bérli azokat. Az Adria Airways flottájában 12 Bombardier található. Média jelentések szerint a vállalat 60 millió euró tartozást halmozott fel a beszállítók felé.

Alenka Bratusek közlekedés miniszter múlt csütörtökön azt mondta,

nincs lehetőségük megmenteni a légitársaságot. A szlovén kormány 2021-ig nem nyújthat pénzügyi mentőövet a vállalatnak, mert a cég 2011-ben már kapott állami támogatást,

és az európai uniós előírások szerint az szlovén állam 10 évig nem nyújthat újabb segítséget a cégnek. A Brnik repülőtérről 12 légitársaság több mint 260 járatot indít hetente 27 célállomásra, 20 országba. Az Adria Airways légitársaság szállítja a Ljubljanán keresztül utazók 52 százalékát.

A szlovén sajtó arról cikkezett, hogy az Adria Airways tavaly óta működik veszteséggel, de amennyiben csődbe jut, a szlovén kormány hajlandó társfinanszírozni olyan másik légi fuvarozót, amely összeköti Ljubljanát Brüsszellel, Frankfurttal, Pristinával, Szkopjéval és esetleg más célállomásokkal.