Nyitókép: Kovács Tamás

Gyengélkedés után forinterősödésre számít az elemző

Infostart / InfoRádió - Czwick Dávid
2019. szeptember 4. 10:43
Nem ismeretlen a 330 forintos szint az euróval szemben, és egyelőre rövid ideig tartózkodott ebben a gyenge tartományban a magyar fizetőeszköz ahhoz, hogy jelentős gazdasági hatást okozzon – mondta az InfoRádiónak Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője, aki hozzátette, hogy általánosságban a gyengébb valuta emeli az import termékek árát.

Természetesen a forint árfolyamának gyengülése az import áruk forintban kifejezett értékének az emelkedését jelenti, ami némileg magasabb fogyasztói árszínvonalat eredményezhet, hogyha közben minden változatlan – magyarázta Török Zoltán az InfoRádiónak nyilatkozva.

Miután Magyarország az unió egyik legnyitottabb országa, és nagyon nagy az aránya a külkereskedelemnek a bruttó hazai termékhez (GDP) mérve, a másik oldalról nézve azt mondhatnánk, hogy az exportot segíti a gyengébb forintárfolyam, ez azonban csak részben igaz – tette hozzá a vezető elemző –, hiszen nagyon jelentős az importhányad az export termékekben.

A fentiek általánosságban értendők, vagyis

ahhoz, hogy tényleges gazdasági hatása legyen a forintárfolyam elmozdulásának, ahhoz tartós és jelentős mértékben kell változnia a magyar fizetőeszköz értékének,

emelte ki a szakember, aki ezzel ellentétben arra számít, hogy az euró-forintárfolyam tekintetében rövidesen visszatérünk a 330-as szint alá, vagyis némileg visszaerősödik a magyar fizetőeszköz árfolyama.

Ráadásul a vállalkozások tevékenységében megfigyelhető egy jelentős puffer, folytatta Török Zoltán, fedezeti ügyeletekkel, előre gondolkodva igyekeznek az árfolyamkockázat mérséklésre törekedni. Emiatt könnyen lehet, hogy semmilyen mértékben nem támogatja a magyar exportot a jelenlegi gyengébb forintárfolyam, miután a hazai exportőrök korábbi árfolyamok mellett lefedezték a kitettségüket.

Természetesen az állományi mutatókat átváltva forintról euróra vagy euróról forintra, kimutatható hatása lehet már a forintgyengülésnek. A jelenlegi árfolyam ugyanakkor csupán néhány százalékkal gyengébb, mint az egynegyed évvel korábbi, ráadásul tavaly nyáron már megismerkedtünk a 330 körüli euró-forintárfolyammal egy rövid idő erejéig, mutatott rá a Raiffeisen Bank munkatársa, aki szerint emiatt a makrogazdasági mutatók tekintetében nem feltétlenül kell jelentős hatásra számítani a jelenlegi gyengébb árfolyam miatt.

Közben a Porfolio arról számolt be, hogy a megállapodás nélküli brexit, az általános kockázatkerülés, valamint az Európai Központi Bank további kamatvágása jókora dollárerősödést váltott ki a vezető devizákkal szemben, a gyengélkedő forint 18 éves mélypontra bukott vele szemben kedd hajnalra, amikor a jegyzések 303-ig lendültek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
EUR/HUF árfolyam, külgazdasági hatások
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást