Nyitókép: MTI Fotó: Mohai Balázs

Még idén új osztalékpolitikát fogadhat el a Magyar Telekom vezetése

Infostart / InfoRádió
2019. augusztus 9. 14:03
Szabó János, a cég vezérigazgató-helyettese arról is beszélt az InfoRádióban, hogy még a folyamat elején jár a T-Systems értékesítése, mely egyelőre a Magyar Telekom tulajdona. Az is kiderült, hogy mikorra zárulhat le az ügylet.

A Magyar Telekom folytatja a távközlési szolgáltatások kiterjesztését és korszerűsítését, mivel ezek megtérülését az eddigi eredmények is igazolják - derült ki a vállalat sajtótájékoztatóján, amelyen Szabó János vezérigazgató-helyettes a második negyedév adatait értékelte.

A Magyar Telekom szerdán közölt gyorsjelentése szerint az idei második negyedévben az adózott eredmény éves összehasonlításban 1,5 százalékkal 14,5 milliárd forintra csökkent, a társaság árbevétele 4,1 százalékkal 160,8 milliárd forintra mérséklődött.

Az EBITDA (kamat-és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti eredmény) éves összevetésben 13,4 százalékos bővüléssel 56,9 milliárd forintra nőtt a második negyedévben, az első fél évben pedig 11,4 százalékkal 103,3 milliárd forintra.

Szabó János elmondta:

  • a bevétel csökkenésével a Magyar Telekom az összevetési alapot jelentő, erős tavalyi eredmény miatt is számolt
  • fokozta a visszaesést többek között a Telekom-beszállító Huawei körüli bizalmi válság, amely elbizonytalanította a vásárlókat, ez érezhető a készülékvásárlásokban, és várhatóan a rendszerintegrációs piacon sem hoz akkora éves bevételt, mint tavaly

Sikerként értékelte ugyanakkor, hogy az alapszolgáltatások bevételei vezetékes és mobil oldalon egyaránt nőttek, és úgy látja, hogy a vállalati beruházások hozzák a várt eredményeket. A portfóliótisztítás során felszabaduló forrásokat ezért - mint fogalmazott - a távközlési szolgáltatások alapjaira, hálózatfejlesztésekre és frekvenciatenderekre fordítják ezután is.

Kiemelte, hogy

a világszinten is a legjobbak közé tartozó magyar távközlési hálózaton a Magyar Telekom nyújta a legjobb minőségű szolgáltatást, és már 1,1 millió háztartásba juttatott el nagy sávszélességű internetkapcsolatot.

Az első fél évben az optikai hálózat 131 ezer új végponttal bővült országszerte, és a lefedettség mindenhova el fog érni, ahol ennek nincs földrajzi akadálya. A piaci verseny kiéleződését várja ugyanakkor a Digi új mobilszolgáltatásától, valamint a UPC és a Vodafone összeolvadásától.

Kiemelkedő jelentőségűnek nevezte a Magyar Telekom számára a hamarosan induló frekvenciatendereket is, mivel azok 15-20 évre meghatározhatják a magyar mobilpiac jövőjét.

Szabó János úgy látja, hogy a cég erőforrásai elegendőek a következő évekre tervezett hálózatfejlesztések megvalósítására. Várakozása szerint az idei beruházási költségek körülbelül a tavalyihoz hasonlóan alakulnak, de az átadások ütemezése egyenletesebb lesz, így csökkenhet az év végi, lassabban értékesíthető átadások száma.

Kérdésre válaszolva a vezérigazgtató-helyettes a meghirdetett 27 forintos osztalékot kedvezőnek nevezte a részvényesek számára, különös tekintettel arra, hogy a Magyar Telekom frekvenciafizetési kötelezettséget is vállal idén. A hosszabb távú osztalékpolitikáról a vállalat vezetése az év végéig hozhat döntést - közölte Szabó János.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Telekom - elso félév, új osztalékpolitika - Szabó János a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Magyar Telekom - még nem a 4iG tulajdona a T-Systems - Szabó János
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást