Nyitókép: Pexels

Nem lett laposabb a pénztárca, az emberek csupán kivártak

Infostart / InfoRádió - Czwick Dávid
2019. augusztus 2. 13:03
A korábbi karácsonyi forgalmakat felülmúló 1000 milliárd forint feletti forgalmat hozott a kiskereskedelemben a június – értékelte a KSH pénteki adatait Vámos György. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az InfoRádiónak azután nyilatkozott, hogy a KSH közölte: júniusban több mint 4 százalékkal emelkedett a boltok forgalma a nyers adatok szerint.

A KSH mérése szerint júniusban 4,3 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom volumenben, ami a szokásos havi adatoknál kisebb. A május utáni növekedési ütem mérséklődésnek a magyarázata pedig az lehet, ismertette Vámos György, hogy

a családok kivárásra rendezkedtek be, hiszen július 1-jétől indultak az új családtámogatási rendszerek.

"Tehát a pénztárca nem lett laposabb, csak meggondolják, hogy mire költenek az emberek" – fogalmazott az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az InfoRádiónak.

A júniusi adatokból kitűnik, hogy az élelmiszerforgalom az átlagnál kisebb ütemben nőtt, de ez mindig is így volt, jegyezte meg a szakember. Az iparcikkek területén a webcsatorna 30 százalékkal bővült, tehát ez megállás nélkül száguld mindenütt a világon, még ha nem is ilyen ütemben, tette hozzá Vámos György. Ennek legfőbb oka, hogy egyre több vásárló, egyre több mindent próbál ezen a platformon vásárolni, valamint azok a fejlesztések, amik nagy áruházláncok részéről láthatók az élelmiszerkereskedelemben.

A júniusi 1000 milliárd forint fölötti forgalmi szint lélektani határ, hiszen a korábbi években az év legerősebb hónapjában, decemberben volt tapasztalható hasonló.

Hogy az 1000 milliárdos forgalom a naptári hónapokat tekintve egyre előrébb kerül, az egy növekedési irányzatot támaszt alá,

tette hozzá Vámos György.

Tisztes mértékű maradhat

Az ING Bank vezető elemzője a legfrissebb kiskereskedelmi adatokkal kapcsolatban azt emelte ki, hogy a második negyedéves kép a gazdaság növekedési ütemének lassulására utal, ami a bizalmi indikátorok alapján a harmadik negyedévben is folytatódhat. Az év egészében a kiskereskedelemben 5 százalék körüli növekedés várható, a GDP növekedése 4,5 százalékra mérséklődhet a tavalyi 4,9 százalékosról, olvashtó Virovácz Péter az MTI-nek megküldött kommentárjában.

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője szerint idén a reálbérek növekedése meghaladhatja a 6,5 százalékot, így folytatódhat a kiskereskedelmi forgalom dinamikus növekedése, azonban ennek mértéke 5,5 százalékra lassulhat a tavalyi 6,5 százalékról.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem lett laposabb a pénztárca, az emberek csupán kivártak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást