Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Csányi Sándor: minden alkalmat megragadunk, hogy az élen legyünk

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2019. július 25. 18:37
Montenegró legnagyobb pénzügyi intézményét hozza létre az OTP azzal, hogy felvásárolta a francia Societe Generale montenegrói leánybankját – közölte az InfoRádióval Podgoricában az OTP elnök-vezérigazgatója. Csányi Sándor elmondta: a tranzakció pénzügyi zárása már megtörtént, a két bank között a teljes integráció várhatóan majd 2020-ban történik meg.

Gyakorlatilag 30 százalék közeli piaci részesedése lesz az OTP Banknak, amely eddig is az első volt Montenegróban a mérlegfőösszege alapján – ismertette Csányi Sándor az InfoRádiónak nyilatkozva. A montenegrói bankvásárlással

teljes egészében lefedik az országot, beleértve a leginkább fejlődő régiót, a tengerpartokat is,

jegyezte meg az elnök-vezérigazgató.

Csányi Sándor elmondása szerint mind a vállalati, mind az egyéni ügyfelek területén erősödnek, miután a Societe Generale meglehetősen aktívan növelte piaci részesedését az elmúlt években, részben az OTP-csoportnak köszönhetően.

"A Societe Generalé-lal kiváló vállalati ügyfeleket és állományt vásároltunk, ezen túlmenően nagyon jó menedzsmentje volt, ennek köszönhetően egy nagyon objektív kiválasztás alapján végül mind a két üzleti területnek, a lakossági és a vállalati üzletágnak az irányítását is egy volt societe generale-os kollégára bíztuk" – fogalmazott Csányi Sándor.

Az OTP első embere kérdés válaszára megjegyezte, a régióban, függetlenül attól, hogy az OTP jelen lenne az adott országban,

ha eladó bank lesz, azt megvizsgálják, és észszerű áron vásárolni is fognak.

"Érdekeltek vagyunk abban, hogy tovább növekedjünk. A tőkehelyzetünk, a likviditási helyzetünk stabil, tehát minden alkalmat megragadunk, hogy továbbra is, ebbe a konszolidációs folyamatban, ami elindult a bankszektorban, ott az élen legyünk" – emelte ki.

Miután az európai gazdaság a jelek szerint képtelen kilábalni a stagnálásból, Csányi Sándor nem számít drasztikus változásra, és hogy a monetáris oldalon bármiféle kamatemelés következne be hamarosan. És Magyarország esetében is úgy látja, hogy az alacsony kamatszintek mellett viszonylag stabilan mozog a forint a 322-es és a 326-as közötti tartományban, ami szerint jó a gazdaságnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Csányi Sándor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást