Nyitókép: MTI: Jászai Csaba

Óriási változás jön a hazai pályaudvarokon és vasútállomásokon

Infostart
2019. július 16. 13:55
A fővárosi Futárhoz hasonló rendszerben percre pontosan tájékozódhatnak majd az utasok az indulásokról és az érkezésekről.

Elkészítette a kormány a vasúti közlekedés stratégiáját. Öt kiemelt feladatot jelöltek meg, köztük a digitalizációt, amelynek részeként az elővárosi forgalomban hamarosan megjelennek az online adatokon alapuló utastájékoztatók. Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szerint a MÁV-Start hamarosan bejelenti, hogy az állomásokon alkalmazott utastájékoztatást online alapra helyezik. A BKK által használt Futárhoz hasonló rendszert fokozatosan vezetik be, először a Kőbánya-Kispest–Szolnok vonalon, majd a többi elővárosi viszonylaton - írja a Magyar Nemzet.

A vasúti közlekedési stratégia fontosabb kérdéskörei közé tartozik, hogy a vasúti pályák Budapest és a százezernél több lakosú nagyvárosok között óránként legalább 120-160 kilométeres, míg a főváros és többi nagyváros között minimum 100-120 kilométeres közlekedésre legyenek alkalmasak.