Nyitókép: Pexels

Pénz állhat a házhoz, 18 ezer munkavállaló reménykedhet

Infostart
2019. július 8. 13:26
Ősszel több évre szóló keresetrendezésről is dönthetnek az állami cégeknél.

A munkavállalóknak adná a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. a szociális hozzájárulási adó (szocho) csökkentéséből származó mintegy 1,8 milliárd forintnyi megtakarítást – hangzott el a Vasúti Érdekegyeztető Tanács legutóbbi ülésén, olvasható a Magyar Nemzet oldalán. A vasúttársaság elnök-vezérigazgatója ígéretet tett: július végéig elemzést készítenek arról, hogy a bértorlódás kezelésére milyen kompenzációkra van szükség, és ennek alapján – ha a fenntartó rábólint – kiegészítő bérrendezésre számíthatnak az érintett munkavállalók. Ez körülbelül 18 ezer főt érintene.

Várhatóan ősszel kezdődnek tárgyalások az állami vállalatok és a szakszervezetek között egy újabb, hosszú távra szóló bérrendezési programról.

Az idén átlagosan öt százalékkal nőttek a keresetek a vasútnál, a Volánoknál, a postánál, illetve az állami fenntartású közműszektor bizonyos területein.

Ez a 2017-ben megkötött, 2017 és 2019 között összesen átlagosan 30 százalékos fizetésemelésről szóló, hosszú távú egyezség részeként valósult meg. Ugyanakkor a munkaerő megtartása miatt a munkavállalói képviseletek és az állami cégek vezetői szerint szükség van további jelentős, több évre szóló bérrendezési programra.

Az őszi tárgyalásokon, amennyiben egyezségre jutnak az állami cégek és a szakszervezetek, s ezt követően a kormány is rábólint, 2020-tól újabb, várhatóan legalább két évre szóló rendezésben részesülnek a munkavállalók.