eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) által szervezett 7+ üléses hétvége elnevezésű rendezvény a Magyar Vasúttörténeti Park Orient-csarnokában 2019. április 27-én. A bemutatón tizenhárom autómárka hét- vagy többszemélyes családi autóját láthatták az érdeklődők.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Heteken belül új autóhoz juthatnak a nagycsaládosok

Még ebben az évben legalább háromezer hétszemélyes gépjárművet értékesíthetnek a kereskedők azoknak a családoknak, amelyek a 2,5 millió forintos állami támogatást felhasználva tudnak családi autót vásárolni – mondta a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke. Gablini Gábor várakozásai szerint az idei igénylések száma ennél is magasabb, tízezer körüli lehet majd.

Július 1-jétől a nagycsaládosoknak új, hétszemélyes autó vásárlásához legfeljebb 2,5 millió forintos támogatást nyújt az állam, maximum a jármű árának 50 százalékáig. Ez a lehetőség is 2022-ig áll fenn.

"A magyarok nagyon gyorsan reagáltak."

A GÉMOSZ elnöke az InfoRárdiónak nyilatkozva elmondta, a kormányfő február 10-i évértékelőjében elhangzott, a nagycsaládosok autóvásárlását célzó programmal kapcsolatban már másnap nagy volt az érdeklődés a kereskedőknél, és ez a mai napig nem csökkent. Most már arra számítanak, hogy előbb-utóbb érkezhetnek is már a kézhez kapott kincstári felhatalmazással a vevők, és az első szerződések már júliusban megszülethetnek, fogalmazott Gablini Gábor.

"Sőt, még azt is el tudom képzelni, hogy

jövő hónap elején át is vehetik az autót, amennyiben raktárkészletről vásárolnak."

A támogatást több mint 50 féle gépjármű esetében lehet igénybe venni, a 4,7 millióstól a 25 millió forintos modellig. A legnagyobb érdeklődés az 5-6, illetve 6,5-9 milliós kategóriában eső autók iránt van, ismertette Gablini Gábort.

A szakember szerint

az autókereskedelem egy nagyon éles verseny kellős közepén van, a márkakereskedők mozgástere az áremelésre korlátozott,

ezért további kedvezményeket vár a kereskedők részéről a vásárlók irányába.

Gablin Gábor ismertette, a GÉMOSZ a bejelentést követően útjára indította a Családbarát Márkakereskedés programot, amely keretében belül együttműködnek a lízing- és bankszövetséggel. Közösen dolgozták ki, hogy hogyan tudnak további olyan többletet biztosítani az ügyfeleknek, amitől a vásárlás – ebben a programban való részvétel – egy igazi élmény legyen.

"Felkértük a biztosítókat, hogy biztosítsanak egy olyan családbarát cascobiztosítást a vásárlók részére, amely felár nélkül többletbiztosítást, ego nagyobb biztonságot nyújt a családoknak" – ismertette.

A program nem önmagában áll, hanem a szakma és annak közelében dolgozó nagy szereplők közreműködésével készült, emelte ki, ennek okán a tényleges nyereség a családoknál még az állami támogatásnál is sokkal nagyobb mértékű lehet, tette hozzá. "Ami egyébként Magyarországon korlátozottan fogy, a hétszemélyes autó, az most egy sokkal nagyobb volument tud jelenteni."

Előzetes felméréseik szerint, amiket júniusban a márkakereskedők segítségével végeztek, az

idei esztendőre legalább 10 ezer kérelemfeltöltést vélelmeznek.

Úgy számolnak, hogy legalább 5 ezer szerződés lesz ebből az idei esztendőben, és ténylegesen legalább 3 ezer autót át is fognak tudni adni a családoknak

A márkakereskedők segítségével készült előzetes felmérések alapján a GÉMOSZ mintegy 10 ezer igénylésre számít az idei évben, amelyből 5 ezer szerződés születhet meg, ténylegesen pedig legalább 3 ezer autót át is fognak adni a családoknak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hat héten át zajlik a világ leghosszabb választása: most dőlhet el másfél milliárd ember jövője

Hat héten át zajlik a világ leghosszabb választása: most dőlhet el másfél milliárd ember jövője

Indiában pénteken kezdődött meg a világ legnagyobb általános választása, amelyen közel 1 milliárd választásra jogosult adhatja le a szavazatát. A rendkívüli méretek miatt ezt a szokásosnál sokkal hosszabb időkeretben bonyolítják le, összesen hat héten keresztül zajlik a voksolás, eredményekre csak júniusban lehet majd számítani. A döntés nem könnyű, ugyanis számos olyan tényező van, amely befolyásolhatja a választók döntését. Elemzésünkben összeszedjük, hogy mi motiválhatja most az indiai szavazókat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×