eur:
395.15
usd:
371
bux:
65118.41
2024. április 19. péntek Emma
Nyitókép: pexels.com

Rengeteg veszély leselkedik az egyik húzóágazatban

Az építőipari cégek, illetve az ágazatban dolgozók munkavédelmi tudatosságának fokozása érdekében kétéves, országos tájékoztató kampányt indít a Pénzügyminisztérium (PM) az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségével (ÉVOSZ) közösen - jelentette be a PM foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára.

Bodó Sándor kiemelte, folyamatosan nő a magyar gazdaság teljesítménye, amelynek az építőipar az egyik húzóágazata. Ezt támasztja alá, hogy 2019. első negyedévében több mint 320 ezren dolgoztak ebben a szektorban, ami körülbelül 60 ezres növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy tavaly 915 munkabaleset történt az építőiparban, ebből 22 halálos kimenetelű volt, 7 pedig súlyos csonkolással végződött.

Az államtitkár szerint az építőipar gazdasági súlya, valamint a szektorban bekövetkezett munkabalesetek miatt döntöttek a "Fókuszban az építőipar - első a munkavégzés biztonsága" című, 2020 végéig tartó kampány elindítása mellett.

Bodó Sándor közölte, első lépésként a PM eljuttatja az építőipari cégek, illetve az ágazatban dolgozók képviselőihez a minisztérium munkavédelmi főosztálya által az építőipar munkavédelmi feladatairól, a munkabalesetek megelőzése érdekében készített kiadványát.

A dokumentumban egyebek mellett felsorolták az építőipari munkavégzés legfontosabb veszélyforrásait;

a munkaárok, munkagödör beomlása, a leesés, az instabil szerkezetek eldőlése, a magasból lezuhanó tárgyak jelentette veszélyforrás, valamint az áramütés.

Bodó Sándor szólt arról is, hogy míg 2019-ben a kampányban elsősorban a tájékoztatásra helyezik a hangsúlyt, 2020-ban azonban már a munkavédelmi ellenőrzések kerülnek előtérbe.

Szalados László, az ÉVOSZ elnökségi tagja elmondta, a munkavédelem ügye az ÉVOSZ számára is fontos. Éppen ezért a szakszövetség az építőiparban bekövetkezett munkabalesetek számának csökkentése érdekében már korábban is indított tájékoztató kampányokat. Szalados László hozzátette, az építőipari cégstruktúra annyira elaprózódott, hogy

számos építkezésen nem megfelelő a munkavédelem színvonala,

a kialakult helyzetet pedig tovább árnyalják az ágazattal szemben támasztott mennyiségi és határidős igények is. Az ÉVOSZ elnökségi tagja kiemelte, a munkavédelmi szabályok betartása az ágazat minden szereplőjének kötelessége.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!
választás 2024

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt. Elege van a "Gyurcsányozásból", és felidézte, mit csinált Karácsony Gergellyel a villamos, illetve a tram-train a 2022-es kampány ellenzéki előválasztásán.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×