Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Tombolnak a nyulak Somogyban - a vadászok ereje fogyóban

Infostart
2019. május 16. 11:08
Villanypásztorral és kerítéssel próbálják a szántóföldi növényeket védeni Somogy megyében. Egyre nagyobb problémát jelent a vaddisznó és a szarvas mellett a nyúl is, nagyon kedvelik a napraforgó zsenge hajtásait.

Harminc kilométeres, 1,6 méter magas elektromos kerítés védi Csökölyben a szántóföldeket a vadaktól. Szeretik a bimbós napraforgót leharapni a vadak, a védekezés drága, kilométerenként kétszáz ezer forint a kerítés, ehhez jön még az adapter, amely biztosítja az áramot.

Folyamatos a harc a napraforgó és a kukorica területeken a vaddisznó ellen – írja a SONLINE. Villanypásztorral és fix kerítéssel próbálnak védekezni.

A legnagyobb gondot a vaddisznó, a későbbiekben pedig a szarvas okozza, de a nyulakkal is egyre nagyobb a gond.

A vadászati törvény módosítása szerint a gazdáknak ugyanolyan kötelezettsége van a vadkár elhárításban, mint a vadászatra jogosultaknak – mondják a vadászok. Van ahol már külső szervezettel őriztetnek, mert a vadászok ereje is fogyóban. Sok helyen nem bevált gyakorlat még a közös munka.