Nyitókép: MTI/EPA/SAMSUNG ELECTRONICS CO

Durva lépésre kényszerül a Samsung

Infostart
2019. május 7. 20:01
Egy konstrukciós hiba miatt a hónap végéig törölik a Galaxy Foldra leadott összes előrendelést.

A februárban nagy reményekkel bemutatott, iparági forradalmat ígérő, hajlítható kijelzős okostelefon hivatalos premierje május 3-án lett volna, kiderült azonban, hogy nagy gondok vannak a telefonnal, a kijelző az előzetes tesztek szerint gyakorlatilag egy nap alatt tönkrement, pedig korábban még egy videóban is azt mutatták, mennyire jól bírja a strapát - számolt be a techportál cikke alapján a hvg.hu.

Ezek után a Samsungnak új dátumot kellett volna kitűznie, hogy mikortól lesz elérhető a mobil, most azonban azt közölte a dél-koreai cég, hogy határozatlan időre elhalasztotta a Galaxy Fold bevezetését.

A cég az előrendelést leadó vásárlóknak egy e-mailt küldött, ebben nem közöltek pontos dátumot, csupán azt, hogy "a következő hetekben" közzéteszik majd, mikortól lesz elérhető a telefon.