eur:
393.78
usd:
365.21
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Nyitókép: Pixabay.com

Elfogyott a magyar krumpli

Február óta tovább emelkedett itthon a burgonya ára. Jelenleg már csak Franciaországban, illetve Észak-Afrikában termesztett burgonya kapható itthon.

Szinte teljesen elfogyott a magyar burgonya a boltokból, így a szükségleteket döntően importból fedezik a kereskedők – mondta az InfoRádiónak az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács elnökségi tagja, aki azt is közölte, hogy a februárban tapasztalt nagyobb mértékű, a Központi Statisztikai Hivatal által egy év alatt mért 66 százalékos áremelkedést az elmúlt két hónapban további kisebb drágulás követte.

A gyenge minőségű termékek 130, a jók 160-170 forintos termelői áron kerül forgalmazásra kilogrammonként, ez a bevásárlóközpontokban 300-450 forintos árat jelent.

A szakértő felhívta a figyelmet, hogy a legnagyobb árrést a kereskedelem teszi az árura.

Murai György azt is elmondta: a magyar fogyasztók szükségleteit főként Franciaországból pótolják, ahonnan piros héjű burgonyák érkeznek, amit kifejezetten exportra, többek között Magyarországra termelnek, hiszen Franciaországban a sárga héjú fajták a népszerűek. Érkezik Magyarországra krumpli Észak-Afrikából is - évek óta jellemző, hogyha a hazai áru elfogy a polcokról, Afrikából pótolják. Annak ellenére, hogy ez Algériából és Marokkóból, hűtőkonténerekben érkezik, a beszerzési ára az előbb említett termelői áréval közel megegyező. Ezek elsősorban sárga héjú burgonyák.

Az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács elnökségi tagja hozzátette: kisebb mennyiségben a piacokon már a hazai új krumpli is elérhető, igaz, most még 1200-1300 forintos kilogrammonkénti áron.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×