Gyula sztárját üdvrivalgás fogadta, de csak 30 évet jósoltak neki - most 60 múlt

Infostart
2019. április 2. 21:03
Felújítják a Gyulai várfürdő legrégebbi kútját.

Megkezdődött a Gyulai Várfürdő legrégebbi, 1958-ban fúrt, 1. számú termálkútjának felújítása. A beruházásnak köszönhetően növekszik majd a kút vízhozama és emelkedik az élettartama is.

A kút fúrását 1958 májusában kezdték el, majd szeptember közepén találták meg a forrást, a sárgás-barna színű, jellegzetes szagú termálvíz felbuggyanását üdvrivalgás fogadta - írja a BEOL.

A kút talpmélysége 2004 méter.

A 71 Celsius-fokos víz alkalmas különböző mozgásszervi, ideg- és bőrgyógyászati panaszok enyhítésére.

Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója a lapnak elmondta, a kút élettartamát fúráskor harminc évre becsülték, ehhez képest már több mint hat évtizede működik.

Az elmúlt évtizedekben 1500 méterig leiszapolódott, behomokozódott, a hat szűrőből pedig három és fél működik, ami miatt alacsonyabb a hozama – fogalmazott az ügyvezető igazgató.

A szakemberek megtisztítják a berendezést a homoktól, iszaptól. Emellett átalakítják a jelenlegi, kevésbé korszerű kompressziós vízkitermelési rendszert, ami helyett egy frekvenciaváltós búvárszivattyút állítanak működésbe.

Bővíteni szeretnék a termálvízfelületet, amihez elengedhetetlen a felújítás és a kapacitás növelése.

A munkálatok a remények szerint egy hónap alatt fejeződhetnek be.