Nyitókép: Pixabay

Fordulat a tranzakciós illeték ügyében

Infostart
2019. március 28. 13:01
A családvédelmi intézkedések miatt változtatást javasol a gazdasági bizottság.

Varga Mihály pénzügyminszter március 12-én terjesztett be törvényjavaslatot, amelynek egy része a tranzakciós illeték mérséklését tartalmazta. A terv szerint a lakossági utalások esetén a illeték mentessége a 20 ezer forint alatti utalások esetén megmaradt volna, a 20 ezer forintot meghaladó részére pedig egységes lett volna az illeték mértéke, évente 800 forint. Vagyis a 800 forintot meg kellett volna fizetni évente, függetlenül attól, hogy mennyi tranzakció lépi túl a 20 ezer forintot.

A tervek viszont várhatóan mégsem valósulnak meg, ugyanis az Országgyűlés gazdasági bizottsága módosító indítványt nyújtott be. Az Mfor.hu írta, hogy a fideszes Bánki Erik vezette testület ebben a pénzügyi tranzakciós illetékre vonatkozó részt egy az egyben kiveszi az eredeti előterjesztésből.

"A kormány idei munkája a családvédelmi intézkedésekre és a demográfiai programra fókuszál, amelyek kiemelt prioritást élveznek költségvetési szempontból is.

A rendelkezésre álló költségvetési forrásokat a családvédelmi intézkedések megvalósítására kell összpontosítani, következésképpen az egyéb módosítások költségvetési hatását részletesen kell vizsgálni. A törvényjavaslat szerinti módosítás hatása nem illeszkedik a fenti célokhoz és kedvezőtlenül érintheti a kormány által meghatározott prioritások megvalósítását" - derül ki az indoklásból.

A számítások szerint az illeték megszüntetése évente legfeljebb 10-13 milliárd forintos könnyítést jelenthetne a bankoknak.