eur:
393.77
usd:
364.94
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Nyitókép: Pexels

Durván megnőtt azok száma, akiket eltiltottak a vállalatvezetéstől

Csupán egyetlen év alatt 13 ezerrel lettek többen, már két "esztergomnyian" vannak.

Egyetlen év alatt 13 ezer magánszemélyt tiltottak el a cégvezetéstől, így összességében már 54 406-an vannak ilyenek - írja a Pénzcentrum.hu.

Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója a lappal közölte, a cégbíróság jogerősen megállapított, ki nem elégített hitelezői követelések és be nem fizetett pénzbírságok esetén tilthat el magánszemélyeket a cégügyektől.

Az emelkedés egyébként a korábbi évek trendjének megfelel, ám - a szakértő szerint - "úgy tűnik, a hazai üzleti etikán és a cégek likviditási helyzetén továbbra is lenne mit javítani".

Az eltiltások elviekben tisztító hatásúak, hiszen az eltiltott személyek 5 évre eltiltásra kerülnek a cégvezetési, cégképviselői jogkörtől és egyes tulajdonosi szerepköröktől is.

Az év végére 62 ezer körül tetőzhet az eltiltottak száma - elsősorban Budapesten és Pest megyében vannak sokan ilyenek.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×