Jelentős indexkosárba kerül be a Konzum

Infostart
2019. február 19. 14:33
Keresettek lehetnek a Konzum-részvények, miután a társaság részvényei bekerülnek az FTSE feltörekvő indexének kis kapitalizációjú szegmensébe - írta a Világgazdaság.

A lap birtokába került dokumentum szerint a Konzum 5,28 millió papírral szerepel majd a további öt magyar részvény mellett.

A változás kifejezetten csak a kis kapitalizációjú indexet érinti, a standard index magyar része változatlanul a négy magyar blue chipet tartalmazza. Az FTSE számításait végző J. P. Morgan szerint a Konzum esetében megközelítőleg 4 millió dolláros, nagyjából 1,2 milliárd forintos elsődleges keresletet vetít előre. Az elmúlt tíz tőzsdei nap átlagos napi forgalma a Konzum piacán 238 ezer darab volt.

A Világgazdaság megjegyzi, a részvények árfolyama hirtelen erősödött, 241 milliós forgalomban 8,6 százalékos rali után 234 forinton állapodott meg a papír.

Tavaly az Opus papírjai kerültek be egy másik, a nemzetközi befektetők által is figyelt, kis kapitalizációjú részvényeket tömörítő indexcsaládba, az MSCI Hungary Small Cap, az MSCI Emerging Markets Small Cap, valamint az MSCI ACWI Small Cap kosárba.