Nyitókép: Pixabay

Hiába van annyi okostévé a magyar háztartásokban

Infostart / InfoRádió - Czwick Dávid
2019. február 3. 06:32
Ugrásszerűen nőtt 2018-ban az okostévével rendelkezők száma Magyarországon, a felhasználók mégsem használják ki a funkcióit - derült ki a GfK digitális fogyasztói szokásokat feltáró kutatásából.

A leggyorsabban terjedő digitális eszköz az okostelevízió, a tavalyi évben ezek aránya nagyot is ugrott a háztartásokban. Ugyanakkor ezek mintha nem a digitális világhoz kapcsolódó funkciókat töltenének be - fogalmazott az InfoRádiónak Bacher János, a GfK piackutató munkatársa.

"Az ilyen készülékekkel rendelkezőknek mindössze az egyharmada használ internetet a készüléken" - említette Bacher János, vagyis nem használják ki azokat a funkciókat, amik miatt ezeket a televíziókat okosnak hívják, és ami a fő célja lenne ezeknek a készülékeknek.

Manapság - mint hozzátette - ezek a készülékek már nem túlságosan drágák, nagyon nagy arányban ma már ilyenek is vannak a boltok polcain, tehát sokan akár tudtukon kívül megvesznek okostelevíziókat, olyanok is, akiknek a funkciókra nincs szükségük.

"A magyar nyelvű tartalmak elérhetősége, hogy ha filmekről beszélünk, lehet némileg korlátos, illetve a piacnak, a fogyasztóknak úgy látszik, időre van szükségük, hogy hozzászokjanak az új funkciókhoz" - tette még hozzá a szakértő.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem használják ki az okostévét
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást