Nyitókép: Kovács Tamás

Fájdalmas meglepetéseket fog okozni az autótulajdonosoknak a járműszolgáltatási platform

Infostart
2019. január 11. 05:40
Januártól elindult az úgynevezett járműszolgáltatási platform, ahol ingyen lekérdezhetőek a hazai gépjárművek legfontosabb adatai. A megkérdezett szakemberek szerint a lehetőség sok autótulajdonosnak okoz majd kellemetlen meglepetéseket.

Vannak még pontatlanságok a tesztüzemben dolgozó nyilvántartási rendszerben, az elképzelés nagyon jó, hatékonyan segíteni fogja az autópiac tisztulását - nyilatkozta egy zalaegerszegi szakember a zaol.hu kérdésére. A cikk szerint sok tulajdonosnak kellemetlen pillanatokat fog szerezni, amikor azzal szembesül az általa korábban megvásárolt autó valódi előéletével.

Kínos lesz azzal szembesülni, hogy a gépkocsi órája 100-200 ezer megtett kilométert mutat, miközben a nyilvántartás adatai szerint valamelyik korábbi műszaki vizsgán már 300 ezernél is többet rögzítettek.

Amióta ezt bűncselekménnyé nyilvánították, kevésbé jellemző a visszapörgetés, de azért még előfordul, tehát Magyarországon ez valós problémának számít – olvasható a cikkben.

Lélektani határ

A magyar használtautó-piacon 200 ezer kilométer számít a lélektani határnak, az ennél többet futott gépkocsi nehezen talál gazdára, ezért nagy a kísértés a számlálók "átállítására". Most már a gépjárművek előéletének minden eleme, a javítások is lekérdezhetők Európában. Érdemes tehát erre áldozni, de ha az eladó nem támogatja a lekérdezést, akkor nem szabad tőle autót venni

Régóta várt erre a szakértői társadalom - ezt egy igazságügyi gépjárműszakértő nyilatkozta a lapnak. Mint mondta: példaértékű ez a megoldás, és a vevők mellett szolgálja a biztosítók érdekeit is, hiszen így a káresemények manipulálása is könnyebben kiszűrhető.

Ezek az adatok befolyásolják majd a gépjárművek árát, mégpedig úgy, hogy a valós értékhez közelítsenek.

Az oldal komoly érdeklődést váltott ki, mert gyakran elérhetetlen - írja a zaol.hu. Az adatokban böngészve úgy tűnik, hogy a futásteljesítményt nagyjából öt évre visszamenőleg lehet követni (a hatósági adatbázisba csak 2012. január 1-jét követően rögzítették az óraállásokat), a biztosítási események feltöltése pedig várat magára.