Eladta visontai naperőművét a Mátrai Erőmű

Infostart
2018. december 19. 20:18
A 16 megawattos naperőmű mellett a bükkábrányi rekultivált bányaterületet is eladta az Opus Global Nyrt. közvetett tulajdonában lévő Mátrai Erőmű Zrt. (MERT) - közölte az Opus Global Nyrt.

Az Opus Global közleménye szerint az értékesítésekkel a vállalat menedzsmentjének célja, hogy végrehajtsa azt a szeptemberi közgyűlésén elfogadott, 2030-ig szóló stratégiát, melynek fő eleme, hogy

a Mátrai Erőmű az elkövetkező években felkészüljön a megújuló energiaforrásokon alapuló működésre.

Ennek megfelelően a vagyonelemek értékesítéséből származó bevételt a MERT nagyobb részben két - Bükkábrányban és Halmajugrán már folyamatban lévő -, összesen 40 megawatt kapacitású fotovoltaikus erőmű-beruházásra fordítja.

A társaság szeptemberi közgyűlési döntésének megfelelően lezárult a Mátrai Erőmű Zrt. visontai naperőművének adásvétele, szerdán a létesítmény az MVM Hungarowind Kft. tulajdonába került. A szerződés értelmében a 16 megawattos naperőmű üzemeltetését és karbantartását a jövőben is a MERT végzi, amelyet bérleti díj illet meg a terület, valamint a transzformátor és a hozzá kapcsolódó vezetékek használatáért. Az üzlet zárásához a szükséges engedélyeket a Magyar Energetikai és Közmű- Szabályozási Hivatal (MEKH) megadta - írták.

Közölték: az adásvétel illeszkedik a Mátrai Erőmű hosszú távú stratégiájába, amelynek célja, hogy

2030-ban is a vállalat adja a hazai villamosenergia-termelés ötödét.

A MERT megújuló energiaforrásokra alapozva, illetve az energiatárolási és -szabályozási technológiák létesítésével készül a szén alapú erőművek fokozatos kiváltása utáni időszakra. Az ehhez szükséges, több tízmilliárd forintos projektek megvalósítása érdekében a vállalat értékesíti egyes vagyonelemeit.

A közlemény szerint ehhez kapcsolódik a bükkábrányi bánya rekultivált földterületeinek értékesítése is.

Az egykori hányóterületeken mezőgazdasági művelésbe sorolt földrészleteket, jellemzően erdőket alakított ki a Mátrai Erőmű Zrt.

A mezőgazdasági területeket a társaság felajánlotta a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek. A szerződést december 10-én írták alá, a vételárat még idén kifizeti a földalapkezelő.

A MERT célja, hogy a megváltozott körülményekhez igazodó, stabilan nyereséget termelő pályára álljon, mert csak így tudja betölteni a villamos energia stabil termelésén keresztül a nemzetgazdaságban meglévő stratégiai szerepét és garantálni a munkahelyek megőrzését.

Kiemelték: a Mátrai Erőmű tízéves megújulási programjának megvalósításával képes lesz átvezetni a vállalatot a karbonmentes gazdaságba. Ennek egyik első eleme

az új, bükkábrányi naperőmű, amely a tervezettnél korábban, már februártól áramot termel. A következő fotovoltaikus erőmű Halmajugrán valósul meg,

szintén egy bányaművelés után rekultivált területen, a fejlesztés előkészítésén már dolgoznak a társaság szakemberei. A két naperőmű 40 megawattnyi áramot termel majd - közölte az Opus Global.