Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Komoly gondban vannak a folyami fuvarozók

Infostart
2018. december 12. 15:30
A Duna vízszintjének emelkedésével megugrott a kereslet a folyami áruszállítás iránt, így magasak az árak is. Bencsik Attila, az MBFSZ elnöke szerint folyik a folyami fuvarozók piacvesztése.

A múlt hét közepe óta emelkedik a Duna vízszintje, a most 24 deciméteres átlagos gázlómélység közel egy méterrel magasabb az elmúlt fél év átlagos vízállásánál, ám a probléma korántsem oldódott meg – írja a Világgazdaság.

Még nem lehet tudni meddig tart a mostani javuló tendencia. Másfél-két hét is lehet, amíg a hajók például az Al-Dunáról vagy a Rajnáról Magyarországra érnek, és megkezd­hetik a rakodást, ráadásul még vissza is kell érniük – nyilatkozta Bencsik Attila, a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének (MBFSZ) elnöke.

A szakember kiemelte: több tízezer tonna hazai áru vár vízi szállításra annak ellenére is, hogy a legsürgősebb tételeket vasúton és közúton már korábban továbbították. A nagy kereslet miatt a folyami fuvardíjak esetenként akár 50-60 százalékkal megemelkedtek. Azzal azonban, hogy a vízifuvar-díjak elérik a vasútét, romlik a hajózás versenyképessége.

A kialakult helyzet következményeként már szabad vasúti kapacitást is alig találni. Ráadásul a vízi áruszállítók az alacsony vízállás hónapjaiban tartósan is veszítettek ügyfeleket. A nagyobb tételű szállítmányokra vonatkozó jövő évi megállapodások megkötésénél már látszik a tendencia.

A szállíttató partnerek nem kívánnak a jövő év egészére vonatkozó megállapodást kötni,

mert a hajózás költségben és szállítási időben is kiszámíthatatlanná vált.

Az elmúlt években – de főleg idén – ugyanis a társaságok a hajózást megbénító alacsony vízállás miatt nem tudták a vállalt szerződéses kötelezettségeiket teljesíteni. Emiatt komoly veszteségeket kellett elkönyvelniük a hajótársaságoknak. A Bencsik Attilához érkező jelzések szerint a hajózás megbízhatatlansága miatt több nagy szállíttató a jövőben egyáltalán nem tervez a folyami áruszállítással.